2020 óta nem írtam bejegyzést, sajnos sok minden eltántorított az írástól: legfőképpen a sok munka.
Az utolsó posztom arról szólt, hogyan halad a fogszabályozásom. És most, akár hiszitek, akár nem, végre befejeződött ez a kihívásokkal teli folyamat 2025 tavaszán.
2020-ban a COVID-19 miatti krízis megállított mindent. A járvány miatti kijárási tilalom miatt az fogorvosi ellátásokat is több hónapra lefújták, így a fogszabályozásom is félbeszakadt. Majdnem egy év szünet következett, miközben a kezelőorvosom elment szülni, és egy másik szakorvos vette át a helyét. Szerencsére végül sikerült összehozni a dolgot egy kedves, profi szakemberrel, aki végigkísérte a folyamatot.
Az egész fogszabályozási folyamathoz implantátumokra volt szükség – összesen négyre, amit kettesével építettek be az álkapcsomba. Sosem volt egy könnyű élmény: órákig tartó nyitott szájjal fekvés, allergiás reakció a lidokainra, rosszullétek – de szerencsére a szervezetem gyorsan regenerálódott.
A beavatkozásokat végző orvos kivételesen kedves és profi volt, így legalább ez a rész kicsit pozitív emlék maradt.
Miután az implantátumok stabilak lettetek, és a fogszabályozás is a végéhez közeledett, jött a nagy műtét – az orthognáth műtét.
Ha szeretnéd tudni, hogy mi is ez, akkor itt a videó róla. (gyenébb idegzetűek inkább ne nézzék meg): https://youtu.be/fw2brzBw3Q0?si=as1EhNQ0JTj4R0Iz
Június 17-én, egy kemény, négyórás procedurán estem át – szerencsére az altatás miatt nem éreztem semmit. Az utána következő 4-5 napot nem kívánom senkinek.
Viszont Bogdán doktor úr egy nagyon kellemes csalódás volt számomra - bár csípem a nyers stílusát (az első műtétemet is Ő csinálta, úgyhogy már 7 éve ismerem), de nem a kedvességéről híres, most viszont minden nap bejött miattam az osztályra (pedig egész héten államvizsgáztatott) és kedvesen érdeklődött az állapotom felől.
A műtét utáni héten a fejem leginkább úgy nézett ki, mint a
Shrekből Fióna fejét ültették volna át
az enyém helyére. Szerencsére a gépi hűtés nagyon sokat segített.
A Lili doktornőék által készített sínt még a bentlétem alatt
levették. A Végh doktor úr által készített ideiglenes koronák jól szuperáltak.
21-én, pénteken hazakönyörögtem
magam, mert nem túl kellemes kórházban lenni (meleg volt, éjszaka gyorsulási
versenyt rendeztek az Üllőin stb.), no meg jobb szeretek - mint ahogy más is
általában - a saját ágyamban aludni.
Az első időszakban a duzzanat és a
kék foltok elég látványosak voltak.
Az alsó állkapcsom kb. fél évig
érzéketlen volt, de már nagyjából teljesen jól működik. . Az elsőként nyelhető
étel a pépes menü volt – és bár a fogyókúrámnak így is jót tett, a kolléganőm
szerint most szabadalmaztathatnám a különleges menümet.
És a legjobb hír: 2025 májusában kerültek fel végleges koronák az
implantátumokra, június 7-én pedig végleg búcsút mondhattam a fogszabályzónak.
Most már csak az éjszakai sínt kell viselnem, de ez sem okoz különösebb
problémát.
Végre sikerült megnyerni a harcot a tökéletes mosolyért – és azt
hiszem, megérte minden szenvedés!