Kerestünk, de hiába.. helyzetjelentés a Nagy Keresésről

Mivel már egy ideje lakásra hajtok, ezért örömmel láttam a nyár elején meghirdetett 2. Nagy Keresés Napja felhívást, melynek fődíja egy öröklakás. 

Úgy gondoltam, hogy bár életemben szinte soha nem nyertem, talán most mégis szerencsém lehet.

Nem sokáig halasztgattam az ügyet, azonnal regisztráltam a versenyre. 

Napról napra figyeltem az eseményeket, rábeszéltem a kollégáimat a regisztrációra, még a puzzle kirakásával is próbálkoztam, de azt idő előtt feladtam, nem nagyon akartam VIP vendég lenni.

Utolsó héten az izgalom a tetőfokára hágott, folyamatosan figyeltük a megjelölt oldalakon az új és újabb információkat. Voltak kétségeink, talán átverés az egész, biztosan beépített ember nyer. De mivel szeretjük kísérteni a szerencsét, ezért úgy döntöttünk, mégis elmegyünk. 

Reggel kis csapatunk megcsappant, páran mégis úgy döntöttek, hogy inkább otthon maradnak. De mi kitartottunk, így reggel útra keltünk páran, hogy a rendezvény helyszínén találkozzunk.

Időben indultam, hiszen fővárosunkban a közlekedés majdhogynem kiszámíthatatlan. Úgy terveztem, hogy a helyszínhez közeli metrómegálló parkolójában fogom hagyni az autómat, mert bár az előzetes tájékoztatásban azt írták, hogy ingyenes a parkolás a helyszínen, de volt ez már így sem, így inkább biztosra mentem. Aránylag korán érkeztem parkolásom helyszínére, de már látható volt a piros és kék - ezek voltak a kért megkülönböztető színek - pólóban vonuló emberek serege. Megjegyzem a helyszínen nem volt olyan látványos ez a színkavalkád, mint ahogy a szervezők gondolhatták. 

Csodálkoztam, ha ilyen korán, a kezdés előtt egy órával ilyen sokan jönnek, akkor mi lesz később...  a honlap szerint tizenkétezren regisztráltak. A versengés helyszínéhez közeledve egyre több embert láttam, törtem is a fejem, hogy mennyit kell majd várni a bejutásra. Talán nem kellett volna ilyen gondolatokkal terhelni a fejem, semmi akadály nem volt a bejutásnál, bár a helyi biztonsági szolgálat emberei ott álltak a kapuknál, de úgyszólván ügyet sem vetettek az embertömegre, hosszú tömött sorokban áramolhattak be a részvevők a verseny központi standjaként megjelölt G pavilonba. 

Furcsa volt látni a hatalmas csarnokot szinte kongva az ürességtől. Na persze nem volt üres, de a saját cégem rendezvényeihez hasonlítottam, amikor is az egész terület be van építve.

A nagy csarnokban szinte elvesztek a szponzorok pavilonjai, a VIP stand, az aránylag aprócska színpad és a hátsó sarokban megbúvó rádiós kamion. 

Természetesen ahogy az idő telt, gyűlt a regisztráltak serege, egyre több ember lett a csarnokban, bár így sem töltötte ki a nagy teret a pár ezer ember, akik a regisztráltak számát meg sem közelítették.

A legnagyobb tömeg talán a rádiós kamionnál gyülekezett, hiszen ők műsort is szolgáltattak. Teltek múltak a percek, gyűlt a tömeg, mindenki lézengett össze-vissza, a butábbak, vagy akik nem olvasták a versenyszabályzatot, kint bóklásztak, hátha meglátják, hová dugják el a kulcsot, pedig egyértelműen le volt írva, a verseny indítása előtt erre esélye sincs senkinek.

Elérkezett a kezdés időpontja, nagyjából időben, pár perc csúszással, de megkezdődött a megnyitó. Vágó István és a verseny fő szponzora nyitotta meg a rendezvényt és hosszú körmondatokban ecsetelte a verseny lényegét. Mindenki unta, pedig, mint utólag kiderül nagy hiba volt nem odafigyelni a szavakra, illetve a mögé érthető tartalmakra. Már mehetnékje volt mindenkinek, startra készen fordultak a kijáratok felé. Aztán megszólalt a verseny kezdetét jelentő kürtszó, s a tömeg kiáramlott a külső területre, hiszen úgy szólt az előzetes instrukció, hogy a szabad területen kell majd megtalálni a kulcsot.

Mivel én álmodtam egy helyet, hogy ott találom meg a kulcsot, ezért rögtön abba az irányba vezetett az utam. Sajnos az a tereptárgy nem volt ott megtalálható. Mivel láttam, hogy a szétszéledő keresők minden levél és fűcsomó alá benéztek, sőt még a kukákba is bekukkantottak, ezért úgy láttam, legjobb, ha megvárom az első segítő instrukciót. 

Persze azt nem hagyhattam ki, hogy odamenjek a kvízjátékok királyához, Vágó Istvánhoz, s megkérdezzem tőle, nem-e az ő zsebében rejtőzik a kulcs. Tavaly egy hölgy táskájában rejtőzött a megnyerhető autó kulcsa. Gondoltam, hátha poénból, illetve számítva arra, hogy az emberek nem gondolnak az ismétlésre, ismét bepróbálkoznak ezzel a lehetőséggel. Sajnos csalódnom kellett, bár Vágó úr felajánlotta a motozást.

Az új információra fél óráig kellett várni, már mindenki csak lézengett, hiszen már minden lehetséges lyukba, résbe bekukkantottak helyenként legalább tízen, vagy még többen.

Az éterbe belehasított a kültéri hangfalak lármája, gyorsan kiderült, hogy mindenki tévúton jár, kulcsot kell keresni, de nem kézzelfogható formájában, hanem átvitt értelmében, hiszen a kód egyben kulcs. S a résztvevők rögtön nem egy keresés, hanem egy szabadulós játék fílingjét érezhették magukénak.

A kód általában szám, mindenki próbált számokat keresni, telefonszámokat.

Épp akkor nyomott az egyik hoszteszlány a kezembe egy főszervező által készített szórólapot. Gyorsan átfutottam, van-e rajta szám. Az alján két telefonszám volt láthat. Gondoltam, próba szerencse. Felhívtam a megadott mobilszámot. Érkezett a válasz: a hívott számhoz előfizető nem tartozik. Szöget is ütött a fejembe, hogy milyen balgák, rossz számot nyomtatnak a szórólapjukra. Mivel migrén gyötörte agyam, így nem tudott előbújni logikus gondolkodásom, hogy itt lehet a turpisság, s ezért tovább indultam keresni. Még jó pár perc eltelt, mire bemondták, hogy megvan a győztes. Amit a tömeg beszállingózott a csarnokba, bemutatták a nyertest és megmondták a megfejtést. Ha a közelben lett volna egy fal, biztosan beleverem a kobakomat, hiszen két hajszálnyira voltam attól, hogy én legyek a befutó. Hogy miért kettő? Egy hajszál, ha megfordítom a számot és azt hívom, a másik hajszál pedig az, hogy többen kitaláljuk a megfejtést és valaki gyorsabb.

Meg kell jegyeznem, életemben ilyen közel nem voltam a győzelemhez.

Aztán újabb egy órát kellett várni a valódi eredményhirdetésre. A tömeg elsősorban a szabadtéren lézengett, szívta magába a nyárvégi napsugarakat, mert legalább jó idő lett erre a napra, mintha ezt is megrendelték volna.

Az egy órás várakozás után, némi csúszással megtoldva végre elkezdődött az eredményhirdetés.

A műsorvezető és a főszervező hosszan taglalta a verseny szervezésének körülményeit. Felvonultak a színpadra a rendezvény fő szponzorai. Akik felé egyébként minden elismerés, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben egy budapesti ingatlannal megajándékozni valakit, nem túl könnyű vállalkozás.

Felmerül a kérdés, hogy miért éri meg nekik? Természetesen ebből mindenki profitál, hiszen ez egy reklám számukra. Hiszen akik regisztráltak erre a rendezvényre, azok szétnéztek ezeknek a cégeknek a honlapjain, már ha van nekik, mert volt olyan, akinek nem találtunk ilyen felületét. Ha pedig szétnézett valaki és tetszett, amit lát, akkor szükség esetén biztosan eszébe fog jutni, hogy hm, volt az a cég, ott jókat láttam, akkor őket választom a beszerzésre. Persze ehhez még hozzájárul, hogy elvileg minden regisztrált kap majd kedvezményes kuponokat, amit persze szívesen kihasználnak az emberek. Tehát hosszútávon megéri a cégeknek szponzorálni a rendezvényt.

A hosszú bevezető után, megkezdődött a tényleges eredményhirdetés, újabb plusz ajándékokkal a nyertesnek, illetve a különdíjak sorsolására is sor került. A hoppon maradt nagy többségnek nem volt őszinte a mosolya, mikor a színpadra lépőket kellett megtapsolni.

A cirka fél óra alatt lezajló eredményhirdetés után a tömeg oszlásnak indult, a nagy többsége keserű szájízzel távozott, becsapva érezték magukat, hiszen ez nem kereső, hanem kódfejtő játék volt.

Összességében a rendezvény ötlete és szándéka dicséretre méltó, csak a szervezési és kivitelezési dolgokban kell még kicsit fejleszteni. Talán jövőre, a harmadik nekifutásra már kitudják a mostani hibákat küszöbölni és valóban mosolyogva távozó arcokat lehet majd látni, mikor hazafelé indulnak az emberek. 

Egynyári románc

Van ami húsz év alatt sem változik... fiatalság, bolondság, nyár, vízpart, bulizás.

Történetünk 1995-ben játszódik, három 19 éves leányzó és gardedámként egyikük vőlegénye úgy döntöttek, hogy egy kellemes hetet töltenek a megye legfelkapottabb bulihelyszínén, mely egy örvényes sodrású nagy folyó partján lett kialakítva.

A szálláslehetőségek közül a kiépített strandhoz csatlakozó, őrzött kempinget választották, két sátor lett a verőfényes nyári napokra ideiglenes szállásuk.

A délelőttöket a kiépített strandon töltötték, a közös ebédek után irány a folyóparti szabad-strand, esténként pedig a bulikomplexum diszkóiban szórakoztak.

Persze a kvartett két tagja egymással volt elfoglalva, hiszen ők egy párt alkottak, persze néha gardírozták a két facér lányt. A szőke, kék szemű, hosszú combú hamar, már a második napon rátalált egyik régi szerelmére, s úgy döntöttek, hogy felmelegítik egy kicsit a kapcsolatukat. 

A barna hajú, barna szemű, átlagos külsejű filigrán megnézte a felhozatalt, de mivel otthon akadt még egy lezárásra váró, kimerült kapcsolata, ezért nem nagyon erőltette ezt a fiúzás dolgot.

Mivel a szöszi levált róluk, a párocskára pedig nem akarta ráerőltetni magát, ezért egyedül lézengett egyik diszkóból a másikba. Persze mindig akadt társaság, hiszen sok ismerőssel találkozott, hébe-hóba egy-egy fiú felkérte táncolni, de elég eseménytelenül telt az este.

Az egyik helyen pont a kedvenc számát játszotta a diskjockey, amikor a szeme összeakadt egy pillanatra egy szőke, kék szemű srácéval. Egy röpke pillanat volt, aztán a srác továbbállt. Az este folyamán ez még párszor megtörtént, új helyszín, új összenézés, továbblépés, hol egyikük, hol másikuk kapta el a tekintetét.

Este 11 felé már hömpölygő tömeggé vált a bulizni vágyók hada, folyamatosan kerülgetni kellett az egyre illumináltabb állapotba kerülő embersereget. 

Épp a zárt terület nyugati végéből szeretett volna átjutni a legközelebbi szórakozóhelyhez, mikor egyszer csak elébe toppant a szőke, kék szemű és lecövekelt. Se jobbról, se balról nem lehetett megkerülni, így megállásra kényszerült, összekapcsolódott a tekintetük. A srác mosolyra húzta száját és azt mondta, hogy szerinte nekik most beszélgetniük kellene. 

A lány egy pillanatra elveszítette önbizalmát, mit is akarhat tőle ez a jó pasi. Segélykérően a mellette álló barátnőjére pillantott. Egy bátorító pillantást kapott vissza. Ezért rábólintott, hát akkor beszélgessenek.

S attól a pillanattól fogva csak beszélgettek, mintha ezer éve ismernék egymást, egymás szavába vágva mondták a történeteiket... mondták és mondták...hol sétálva, hol egy szabad padra leülve. Aztán a fiú visszakísérte a kemping  kerítéséhez, mivel a kapu már zárva volt. De egyszerűen nem tudtak egymástól elválni, csak folyt belőlük a szó, hajnali 5-kor eszméltek, hogy azért valamit aludni is kellene a következő, lassan felvirradó nap előtt. Búcsúzóul - mielőtt bakot tartott volna a kerítésen való bemászáshoz - hosszan és forrón csókolta a lányt.

Hősnőnk mámoros hangulatban bújt be hálózsákjába, hogy aludjon pár órát, de 7 órakor a kora reggeli, nyári meleg napsugarak már a hideg vizű medencében találták, ahol az adrenalint ledolgozandó rótta a hosszokat.

A délutánt és az estét ismét együtt töltötték, s továbbra sem fogytak ki a szóból... nehezen váltak el egymástól, mert úgy volt, hogy a lány másnap hazautazik... így a beszélgetés ismét hajnalig húzódott.

A hazautazás napján a srác átjött a kempingbe, hogy elköszönjön, hosszan ölelték egymást, könnyes szemmel búcsúzkodtak, mert tudták, hogy ez a találkozás mindig meg fog maradni az emlékezetükben.

  Délutánra, mire megérkezett a szülők autója, addigra a 2 barátnő meggyőzte a lányt, hogy mi lenne, ha mégis maradna még 2 napot. Szerencsére a szülőket sem kellett sokáig győzködni, beleegyeztek a maradásba.

A lány teljesen odáig volt az örömtől, alig várta, hogy este meglepje a srácot.

Különös gonddal készülődött, már amennyire ez egy sátortáborban lehetséges. A szokásos időben indultak el a bulifaluba, ahol még elég gyér volt a mozgás, később indult be a pörgés. 

Az egyik helyen összefutott a srác barátaival, akik már szaladni akartak, hogy szóljanak neki, de a titok megőrzésére kérte őket, hiszen meglepetést szeretett volna.

Tudta, hogy melyik a kedvenc helye, ezért arra vette az irányt. 

Ahogy végigpásztázta a helyiséget, hamar kiszúrta a szőke üstököt. A fiú háttal állt neki, de mintha megérezte volna a tekintetét, szempillantás alatt megpördült a tengelye körül és kereste, hogy kinek a tekintetét érzi a hátán.

Ahogy összekulcsolódott a pillantásuk, mosolyra húzta a száját és futva igyekezett a lányhoz. Hirtelen megtorpant előtte, s csak annyit kérdezett: Te vagy? Nem utaztál el?

A lány mosolyogva rázta a fejét. A srác rögtön felkapta és pörgette körbe körbe, nem tudott hirtelen jött örömével mit kezdeni. 

Mindent folytattak ott, ahol abbahagyták, csak beszélgettek és beszélgettek, félrevonultak a már kialakult tömegből, s egy padra telepedtek, ahol a szóáradat mellett ölelték és csókolták egymást, mintha ez lenne az egyetlen pillanat az életükben. Abban a pillanatban valóban az volt, hiszen a srácnak ez volt az utolsó estéje, másnap haza kellett utaznia.

Az este végén fájó volt a búcsúzás, hiszen tudták, hogy ez a dolog - bármennyire erős volt az összhang és a vonzalom - csak erre az egy nyaralásra szólt. 

Bár megígérték egymásnak, hogy majd írnak, de mindketten tudták, hogy a távolság miatt hosszú távon nem működne a kapcsolat. A lány utolsó napja borongósan telt, hiányzott neki a fiú vidámsága, mókás körmondatai, de tudta, hogy ennyi volt az egynyári románc.

Keresztanyu bevetésen

Pár nappal előtte jött a telefon: szabadságon leszel-e? ha igen, akkor bevállalnád-e a kisebbiket megőrzésre? ... bölcsi már nincs, ovi meg még nincs.. a szülő pedig oldja meg...

Természetesen gyerek bevállalva, hiszen ez is beletartozik a keresztanyuk feladatai közé.. szükség esetén oviból, bölcsiből szállítmányozás, alkalmanként megőrzés.

Eljött a hétfő reggel, lóhalálában elrohanni egy bizonyos üzletbe, ahol kiváló kalácsot sütnek...a gyerek imádja, hát legyen neki.

Nyolc óra után pár perccel megérkezik a Papa-transzport, előtte letették a nagyobbat az oviban. Táskányi játék és egy kisebben váltóruha "baleset" esetére. Friss kifli és zsömle, hátha a gyerek azt enné szívesen.

A Papa elhúz dolgozni, ketten maradnak, kezdődhet a játék, persze előtte kipakolás a szatyorból, csak úgy miheztartás végett.

Első feladat: golyópálya-építés. Gyengébbek kedvéért: a golyópálya egy olyan szerkezet, amit két centis hengerekből és terelőcsatornákból kell összerakni olyasformán, hogy a legtetején elindított golyó minél hosszabb utat tegyen meg a pályarendszeren végiggurulva, bukdácsolva egészen a szerkezet legaljáig.

Miután a szerkezet megépül, a hat darabos golyóarzenált minél gyorsabb iramban kell a tetején adagolni, hogy hangos pattogással érkezzen a végcélhoz. Az ezen való szórakozás eltart cirka fél óráig.

Mivel a reggeli elmaradt, ezért gyors agitáció után sor kerül a közös reggelire, finom foszlós kalács, a kicsi vajjal, a nagy vajjal és szederlekvárral.

Aztán előkerülhet a titkos favorit, Bogyó és Babóca. Mivel a kiskrapeknak egy hónap múlva lesz a születésnapja, ezért a Sün Soma születésnapjáról szóló történetet kell végigolvasni, miközben kiderül, hogy a szülinapi tortáját már megrendelte Anyától, málnás lesz, mert azt szereti.

Aztán jön a következő könyv, hihetetlen, de már ilyen is van, Bilikönyv. A kellemes grafikával ellátott  kiadvány próbálja rávezetni az apró korosztályt, hogy mennyivel előnyösebb a pelenka nélküli lét.

Szerencsére történetünk egy hónap híján három éves hőse már túl van ezen a megpróbáltatáson, ő már pelus nélkül tud létezni. Mivel szerencsére kortársaival ellentétben nem felejt el inni, ezért a délelőtt folyamán kb. hatszor kell meglátogatni a legkisebb helyiséget. Természetesen ennek is megvan a ceremóniája, mivel még kicsi, nem éri fel a peremet, így marad a gyerekülőkés ráülős módszer, ami ebben a korban még fiúgyerekeknél sem szokatlan. No és meg ne felejtkezzünk az akciók végén a kötelező öblítőkar megnyomásról sem.

Telik-múlik az idő, lassan közeleg az ebédidő, így ideje elkészíteni a beígért pizzát. Na persze ne essünk túlzásba, a pizzalap "gyári", arra nincs idő, hogy itthon dagasszuk a tésztát. 

Se pizzakrém, se kechup, semmi nem kell a feltét alá, mivel lefelé görbülő szájjal mondja, ezért így marad, mehet rá sonka és sajt, semmi más egyéb. Szegényes, de ha így kéri a gyerek, akkor így lesz. Miközben sül a pizza a sütőben, megeszik két maréknyi reszelt sajtot a maradékból. 

Levest nem kér, pedig állítólag imádja. De mivel most ő a vendég, ezért nincs kényszer. Nem kér levest, nem eszik. 

Megsül a pizza, szeletelni és hűteni kell, mert csak úgy eszi meg. Pontosabban enné meg... összesen egy szeletnyit gyűr le és utána közli, nem kér többet.

De éhen nem lehet maradni, így újabb alkudozás után megtörténik a kiegyezés az örökös bónusz halrudacskákban... piros színű paprikával, mert a sárga az nem jó. 

Evés után újabb alkudozás, lesz alvás vagy nem lesz alvás. Hosszú lapos pillantások, de nincs alvás, egyenlőre. Telik-múlik az idő, s a lapos pillantások egyre laposabbak lesznek, s lassan de biztosan eljutott álomországba, persze nem az ágyon, takaró alatt, hanem lent a szőnyegen, mesét nézve, egy nagy párnának dűlve, ülve. 

Kicsiny testét felnyalábolva könnyű volt felrakni a kanapéra, feje alá párna, rá vékony takaró. 

Még húsz perc sem telik el, az Anya telefonál, kérdése, hogy hazafelé működne-e a Keresztanyu-transzfer, mivel egyikük sem ér időben haza. Természetesen működik, de csak ha a gyerek már aludt egy darabot. 

Bármily hihetetlen, nagyon nehéz egy egy hónap híján három évest pincemély álmából felébreszteni. Nem használ sem a simogatás, sem a puszik, durmol erősen. Várni kell, hogy az alvásszint minél jobban telítődjön, nincs más lehetőség. Fél óra múlva már mozdul a simogatásra, félig kinyitja a szemét a szólongatásra, de rögtön közli is, hogy ő most alszik és kész. Újabb negyedóra leforgása alatt sikerül meggyőzi, hogy sajnos most fel kell kelni, mert menni kell haza. 

Indulás előtt még gyors külső rendezés, mert azért egy majdnem három évesnek is figyelni kell a megjelenésére. 

A busz kicsit késik, a gyerkőc dől jobbra-balra a nagy melegben, szerencsére a buszon akad egy ülőhely, legalább a tíz perces utat nem állva kell megtenni, mert egy ilyen kis embernek a vadul hajtó buszsofőr vezetési bravúrjait jobb ülve megtapasztalni.

A buszról leszállva felmondják a szolgálatot az apró lábacskák, így következik némi cipekedés az utca végéig. Onnan a meredeken lefelé vezető lépcsőn már egyedül indul el. 

Szerencsére félúton sem járnak, mikor a Papa autója fékez mellettük, így a további utat hazafelé már négykeréken teheti meg az egy hónap híján három éves.

Másnap újabb felvonás következik....

A bőség zavara - itt a 3. LIEBSTER AWARD díj!

Ismét megkaptam a a Liebster Award díjat! Ez már a harmadik. Elkényeztettek! :)

A díjat Futó Katalintól, a Kate Lynn - A második dimenzió blog szerzőjétől kaptam és nagy megtiszteltetésnek érzem. Kata az általa elképzelt második dimenzió történéseiről ír. 
Érdemes mindenkinek beleolvasni! 

Köszönöm Kata!

A Liebster Award egy vándordíj új blogok számára. A díj célja elismerni a bloggerek munkáját és a kezdő blogokat népszerűsíteni, új olvasóközönséggel megismertetni.

A díjhoz az alábbi szabályok tartoznak:

Tedd közzé a blogodon!

Ismertesd a szabályokat!

Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!

Válaszolj az általa feltett kérdésekre!

Ismertess magadról négy random tényt!

Jelöld meg azokat a blogokat, akiknek továbbadod a díjat!

Tedd fel a kérdéseidet!

Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

A szabályok be nem tartása, nem von szankciót maga után. De azért törekedjünk rá!

Kata kérdései:

1. Milyen érzés közzétenni az írásaidat? Könnyen elengeded őket?

Az első héten nehéz volt megélni a megosszam vagy ne osszam érzését. De miután láttam a statisztikában a sok-sok olvasót, akkor már belelkesedtem és már csak egy kattintásnak tűnik a megosztás. :)

2. Van múzsád?

Ha személyt kellene megnevezni, akkor nincs. Ha érzést vagy fogalmat, akkor a SZERELEM. :)

3. Hogyan kezeled a negatív kommentet (ha van)?

Szerencsére idáig még nem volt. Talán azért mert valószínűleg az ismerőseim olvassák az írásaimat, s ha nem is tetszik nekik, akkor is tisztelnek annyira, hogy ezt nem írják le. Az ismeretlenek pedig szerencsére nem veszik rá a fáradtságot. :) Egyébként valószínűleg nagy traumaként élném meg a dolgot.

4. Hogyan hat rád a pozitív visszajelzés? Szárnyalsz?

Szerintem ezzel mindenki ugyanúgy van. A pozitív visszajelzés melegséggel, jó érzéssel tölt el. Érzem, hogy érdemes volt leírni, amit megosztottam. Mindig újabb inspirációt érzek, hogy akkor igen, ezt nekem csinálnom kell. :)

Random tények magamról:

- Van 3 diplomám, ezekből 1,5-t használtam életem során, jelenleg pedig egyiket sem. :)

- Középiskolai tanulmányaim szempontjából 2 pozitívumot tudok megjelölni: nagyon sok barátra tettem szert és 10 ujjal vakon gépelek :)

- Mivel sajnos nekem még nincs saját gyerekem (remélhetőleg nem maradandó állapot), ezért keresztfiaimon gyakorolok. :)

- Internetfüggő vagyok... viszont ami a neten megtalálható, azt én megtalálom... jól hasznosítom a könyvtár szakon tanult információkereső nyelvek című tantárgyat.

Akiknek továbbadom a díjat:

Flórián Judit Judit és az írás egyszerűen tetszik és kész :)

Zilaji Krisztina Mindennapi bolondságaim lehet vele együtt sírni és nevetni, vagy sírva nevetni :)

Szabó Ágnes Lélekmosás az általa járt "Sárga köves úton" segíti a "Kék madár" keresőket és egy nagyszerű interjúkötet készül a kezei alatt...

A kérdéseim Nektek:

1. Miért kezdtetek el írni?

2. A családotok és barátaitok mit szólnak hozzá?

3. Mi kell az ihlethez?

4. Írj magadról 2 publikussá tehető titkot!

Nyári eső a fürdőben

Épp hazaért a fárasztó munkanap utáni bevásárlásból, a hatalmas cekkerből pakolta ki a megvásárolt termékeket, közben odarakta a vacsora elkészítéséhez szükséges fazéknyi vizet a tűzhelyre... amikor furcsa zajra lett figyelmes.... sustorgásszerű ismeretlen nesz töltötte be az étert.

Fogalma sem volt, hogy honnan jöhetett a hang...először kilesett az ablakon, hátha az utcán történik valami természetellenes, aztán körbekémlelt a minigarzon nagyságú lakásban.

A tűzhely nem lehet, hiszen az árammal működik...

A legkisebb helyiség alkalmatossága sem szivároghat, hiszen kínosan ügyelt arra, hogy a nyomógombot visszaállítsa, ha esetleg beakadt.

A gázóra mellett sem szivároghatott... hiszen annak nincs hangja... csak egyszerűen ájultan csuklott volna össze.

Más ötlete nem lévén, bekukkantott a fürdőszobába...hátha ott található a zaj forrása... hirtelen azt sem tudta, hogy sírjon vagy nevessen.. a fürdőszoba padlója úszott a nedvességben... majdnem sikerült egy szép íves hátast dobni a csúszós padlón...

felfelé pillantva pedig úgy érezte, hogy valami kandi kamerás műsor áldozata és véletlenül a belváros helyett az ő fürdőszobájában állították fel a kánikulaenyhítő esőztetőgépet. Sajnos hamar rájött a probléma okára, a zuhany csapjának szitalyuknyi nyílásain a levegőbe lövellt a porlasztott vízpára és az egész fürdőszobát nedvességgel töltötte meg, benedvesítve a pár hete frissen festett falakat.

Legszívesebben leroskadt volna a padlóra, hirtelen nem tudta, hogy mit tegyen... egy keze ügyében lévő rongydarabot szorított a lyukakra... de a vastag anyag pillanatok alatt átnedvesedett és folyt lefelé a vízpatak a zuhanytálcába.

Fejéhez kapott, rájött, hogy az egyetlen lehetőség a főcsap elzárása lehet. A fiókban nehezen megtalált csavarhúzó segítségével feltépte a vizesblokk előterében lévő nyílást, de rá kellett jönnie, hogy a főcsap nem ott található.

Az idegességtől remegve vette kezébe telefonját, hogy felhívja édesapját, aki biztosan tudta, hogy hol lehet a lakás főcsapja. Szerencsére hamar eljutottak a megoldáshoz, átvágva a víztengeren sikerült megközelíteni a fürdőszoba hátsó falán található főcsapot és gyors kézmozdulatokkal lezárni a vízrendszert.

Szempillantás alatt megszűnt a vízpáraeső a levegőben. Hirtelen megkönnyebbülést érzett, hogy nem ázik szét a lakás... aztán tudatosult benne, hogy az egyetlen csap elzárása az egész lakást mentesítette a vízszolgáltatás igénybevétele alól. 

Gyorsan felhívta a közelben lakó bátyját, hogy tud-e vízcsapot szerelni, vagy keresnie kell sürgősen egy szerelőt. Szerencsére a tesó ehhez is ért, így egyedül a csap beszerzése adódott feladatként.

Mivel tíz percnyire van az egyik barkácsáruház, sietve kapkodta magára a nadrágot és pólót, húzta fel a szandálját, és már rohant is, hogy még zárás előtt odaérjen. Szerencséje volt, még maradt húsz perce, hogy felderítse a csapok fellelhetőségi helyét, kiválassza és kifizesse a kasszánál. 

A biztonsági őr volt olyan szíves és megmutatta, hogy északnyugat felé induljon el, arra találhatóak a csapok. 

Könnyen megtalálta a csapokkal teli kiállítófalat... a bőség zavara... azt sem tudta, hogy merre kapja a fejét, legalább harminc különböző méretű, alakú és árú csaptelep sorakozott előtte. Mivel a közelben egyetlen eladót sem látott, ezért gyorsan visszaszaladt a bejárathoz, hogy segítséget kérjen. A biztonsági őr visszakísérte, de addigra előkerült az osztályos eladó. Feltételezhető volt, hogy az  ügyfélszolgálatról szóltak az embernek, azért került oly gyorsan elő. 

Az eladóvadászat ellenére kellemesen csalódott a korosodó, pocakos értékesítőben, készségesen segített kiválasztani a megfelelő csapot, megmutatta, hogy mit tartalmaz a doboz, és még tanácsokkal is ellátta, ha esetleg problémák adódnának a fesztávolsággal.

Fizetés után hazarobogott, közben hívta a bátyját, hogy mikor tudja vállalni a barkácsolási feladatot. Kisgyerekes családapaként csak másnap reggelre tudta beütemezni a vízszerelő munkát. 

Már csak az éjszakát kell túlélni, gondolta, s elkezdte megtervezni, hogyan éli túl folyóvíz nélkül az estét és az éjszakát.

Az esti zuhanyzást nejlonzacskós technikával tudta megoldani, a lyukas részt körbetekerte nejlonnal, ragasztószalaggal rögzítette, szerencsére csak minimálisan szivárgott a nyílásból a víz, míg gyorsan lecsapatta magáról a nap porát.

Nem mert többet kockáztatni, így a fogmosás ásványvízzel történt, s a mellékhelyiségbe pedig az udvari csapból készített be vödörnyi vizet. 

Alig várta, hogy megvirradjon, s végre valahára kilenc óra magasságában megérkezett az alkalmi szerelőmester két kis segéd kíséretében, hiszen más lehetősége nem lévén, a fiai is vele voltak. 

S láss csodát, öt perc leforgása alatt helyre állt a rend, az új csap a helyére került, a régi a szemeteskuka aljára, a főcsap megnyitása után újra kapcsolódhatott a vízhálózathoz a lakás.

Megkaptam a második LIEBSTER AWARD díjat!

Ami azért is külön megtiszteltetés, mert Dobos Márta jutalmazott meg vele.
Márta több blog gazdája is: Mártásosak, Bobo és Lulu meséi,  Mai történetek, modern mesék

A Liebster Award egy vándordíj új blogok számára, amelyet most én is tovább adok az általam nagyra tartott blogíróknak. A díj célja elismerni a bloggerek munkáját és a kezdő blogokat népszerűsíteni.Ezáltal a bloggerek és így az olvasók is jobban megismerik egymást.

A díjhoz tartoznak szabályok, de nincs döntőbizottság, aki odaítéli a díjat és felügyeli a szabályokat. Szóval a szabályok nincsenek kőbe vésve és így mindenki kicsit máshogy adja tovább.

Szabályok

1. Ismertesd a szabályokat!
2. Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!
3. Válaszolj az általa feltett kérdésekre!
4. Jelöld meg azokat a blogokat, akiknek továbbadod a díjat!
5. Tedd fel a kérdéseidet!
6. Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Márta kérdéseire a válaszaim:

1. Mi inspirál egy új blogbejegyzésre? Belebotlasz, megálmodod vagy megtervezed?

Első körben elsősorban eddig megtörtént dolgokról írtam, az irományaimban egyenlőre nem nagyon vannak fikciók... aztán ha majd kifogyok a témákból, akkor majd talán következik a belebotlás vagy a tervezés fázisa... egyenlőre maradnak a tapasztalati alapon keletkező álmok. :)

2. Megtervezed a blog bejegyzéseit előre, vagy inkább hagyod, hadd jöjjenek a témák?

Eredetileg úgy terveztem, hogy tematikus lesz a blogom, ez egy gasztroblognál lehetséges, hiszen ott adott a téma. Viszont egy irodalmi blognál nagyon következetesnek kell lenni, hogy ezt be tudjuk tartani... egyenlőre ez még nincs, egyenlőre azt írom, ami éppen eszembe jut.

3. Saját képeket vagy videókat használsz szívesebben, vagy az internetről keresel hozzá?

Is-is. Szoktam fotózni, így amiről van fotóm, vagy gyorsan tudok készíteni, akkor a sajátot használom, ha nincs, akkor keresek a neten.

4. Magadról mennyit árulsz el szívesen? Szereted, ha az életed nyitott könyv vagy inkább tartózkodsz a kitárulkozástól?

Bevallom, elég kitárulkozó vagyok, de csak olyan emberekkel szemben, akik iránt érzek bizalmat. 

Az én kérdéseim a következők nagyszerű bloggerek számára, akiknek a díjat tovább adom:

1. Felhasználod-e a civil hivatásodban szerzett tapasztalataidat az írásaidban?

2. Mi adta meg a kezdő lökést az alkotó kedv realizálásához?

3. Melyik a kedvenc témád, amiről a legtöbb dolgot írtad, esetleg fogod írni?

S, hogy kik ők?

Dobos Márta Mártásosak, Bobo és Lulu meséi, Mai történetek, modern mesék  blogok gazdája

Fedor Ilona Mesepalota blog tulajdonosa

Engi Zsuzsanna Csillagföveny  bloggere

Wekker Anita VirradÓra blog szerzője

Az öreg

A napokban töltötte be a nyugdíjkorhatárt, már csak év végéig kell dolgoznia és véglegesen nyugállományba vonulhat. Már alig várta, mert szinte már fájt neki a munka, szívesebben üldögélt az apró kutricájában, s morgolódott valami épp számára fontos, mások szemében jelentéktelen dolgon.

Megkeserítette az élet, magányosan tengette napjait, nem volt asszony a háznál. 

Persze utóbbin senki nem csodálkozott, hiszen azt az elvet vallotta, hogy az asszony verve jó.  Ezen elvét pont ebédidőben fejtette ki a cég fiatal hölgyeinek, akik megrökönyödve hallgatták iskolázatlan eszmefuttatását. Bár az asszonyok által nyújtott örömöket szívesen fogadta volna, de ilyen hozzáállás és ápolatlannak tűnő külseje miatt esélye sem volt, hogy simuló közelségbe kerüljön bárkihez is. 

Rejtély övezte, hogy miért éri meg a főnöknek megtartani ennyi éven át, hiszen száz kilométerről járt be dolgozni, szeretett úgy tevékenykedni, hogy más is odaférjen. Persze a kötelező feladatait, a főnök által adott utasításokat teljesítette, de semmi többet. Valószínűleg az iránta érzett sajnálat tette lehetővé maradását az évek során.

Ha valamelyik kolléga segítséget akart tőle kérni, akkor a legmézesmázosabb formában kellett megközelíteni és még így is kérdéses volt, hogy hajlandó-e segíteni. Ha viszont normál hangnemben kértek tőle bármit, azonnal bukott a mutatvány, esély sem volt arra, hogy tegyen valamit. Sőt esetenként még le is ordította a delikvens fejét, hogy ő nem fog senkinek a rabszolgája lenni.

Persze mindenki tudta, hogy szegény feje még a legalapvetőbb illemszabályokkal sincs tisztában. A cég munkatársainak többségétől elvárta, hogy előre köszönjenek neki, persze olyanoktól, akik munkakör szempontjából a képzeletbeli ranglétrán magasabb szinten álltak fölötte, vagy esetleg még nőneműek is voltak, egyedüli vitathatatlan előnye a kora volt... korban ő volt a rangidős.

Nap mint nap csatát vívott a munkatársnőkkel a folyosói világítás és a légkondicionáló berendezés 15 fokon járatása miatt. Pontosabban az előbbi ellen és az utóbbi mellett. Korából adódóan valószínűleg erősen gyötörte a férfiklimax, no meg nem vetette meg a kalóriadús ételeket sem, s e kettő kombinációjának hatására állandóan melege volt télen és nyáron, ezért a folyosó fűtését-hűtését végző termosztátot önkényuralommal birtokolta. Ha elment ügyeket intézni, akkor tudtak a már lefagyott végtagú kolléganők odalopódzni a berendezéshez és normális hőfokra állítani. Persze mikor visszatért, akkor hangos szitkozódások közepette állította vissza kedve szerint a berendezést.

Szó mi szó, népszerűségi indexe nem az óriási magasságokat nyaldosta, épphogy csak elevickélt az alsó bugyor felett.

Mikor eljött az életében az utolsó munkanap, senki nem ejtett érte könnyet. Ő felszabadultan tért haza otthonába, hogy végre élvezheti a nyugdíjas éveket. A munkatársak pedig felszabadultak és  örömmel vették tudomásul, hogy vége a hűtőházi feelingnek. 

A rózsák lovagja

Az online társkeresésé a világ, a történetünk hősnője sem talált magának más lehetőséget a nagy Ő megtalálására, ezért regisztrált az egyik virtuális irodában.

Meglepően sok jelentkező akadt, nem győzött válogatni. Mivel eltökélt szándéka volt, hogy a saját maga által meghatározott és a regisztrációs lapján megadott paramétereket betartja, ezért erőteljes vizsgálat alá vetette a jelentkezőket. Többen voltak, akik az esélytelenek nyugalmával ragadtak billentyűzetet, s próbáltak beférkőzni a kegyeibe. Nem is értette, hogy némelyek miért próbálkoznak úgy, hogy 99%-ban visszautasításra van esélyük, gondolta biztosan mazochista hajlamaik vannak az illetőknek. Általában ők egyértelmű elutasítást kaptak, egy kivétellel. Volt egy magas, markáns kinézetű férfiú, akivel annak ellenére, hogy nem felelt meg a paramétereknek, mégis beszélgetésbe elegyedett. Sok hasonló gondolatuk volt az életről, több levelet váltottak, chateltek is sokat, de a végén megegyeztek, hogy maradjanak inkább a kedves baráti nexusnál.

Teltek, múltak a napok, hetek, hónapok, néha szóba elegyedtek, megkérdezték, hogy van a másik, hogy áll a "vadászat", aztán mindketten folytatták a saját kis életüket.

Szilveszter napja volt, a fiatal nő épp az előző két nap sikertelen randijain kesergett, mikor felvillant az üzenet a chatfalon a férfitől, érdeklődött, hogy telik majd az óévbúcsúztatás. Töredelmesen bevallotta, hogy nem megy sehová, erre az esetére nem akadt társasága. A férfi is hasonlóról számolt be.

Szó szót követett, jól elbeszélgettek, másfél órányi csevegés után jött a javaslat, hogy mi lenne, ha ezt a beszélgetést egy kávé mellett folytatnák a belvárosban.

Mivel hősnőnknek más dolga éppen nem akadt, igent mondott a meghívásra. Talán túlságosan izgatottan is kérdezte, hogy mikor és hol találkozzanak. A férfi valódi lovaghoz méltóan felajánlotta, hogy elautózik érte.

A lány nem nagyon akart tiltakozni, hiszen ritkán fordul elő vele ilyen dolog, másrészt nem kellett az autójával vacakolni a ki és beállással, ugyanis akkor, ha nyílt kapu a kutyája útnak indult, hogy levegye a környező oszlopokról a szagmintát, s nehéz volt visszacsalogatni az udvarra.

Kapkodva futott a fürdőbe, gyorsan lezuhanyozott, feldobott egy könnyű sminket az arcára, s mivel a beszélgetéseikből kiderül, hogy a férfi odavan a miniszoknyákért, ezért ennek megfelelően választotta ki az öltözékét. 

A megbeszélt időpontban megállt a ház előtt a férfi autója. A lány izgatottan kapta magára a kabátját, vette magához a táskáját és már futott is kifelé a kapuhoz. Ahogy a férfi látta, hogy igyekszik kifelé, gyorsan kipattant az autóból, s kezében egy hosszú szárú különleges, halvány színű rózsát tartott. A lány majdnem elalélt a meghatottságtól, régen kapott már virágot bárkitől is. Aztán még az autó ajtaját is kitárta előtte és besegítette az ülésre, meg kellett állapítania, valódi gentlemannal van dolga.

Beautóztak a városba, végigsétáltak az utcán, keresve a megfelelő helyet. A lány újabb plusz pontot adott a lovagjának, imádta a magas pasikat, a férfi pedig másfél fejjel magasodott fölé, annak ellenére, hogy magassarkú csizmát húzott a lábára. Mivel kint elég zimankósra fordult az idő, egy kedves kis kávézó emeletén találtak maguknak menedéket. A délután chaten megkezdett beszélgetést tovább folytatták egész úton és az asztalhoz leülve is. Szegény pincérnő háromszor tért hozzájuk vissza, mert annyira beszéltek, hogy még a kínálatot sem volt idejük megtekinteni.

Úgy beszélgettek, mintha mindig is ismerték volna egymást, nagyokat nevettek egymás történetein.

A férfi egyszer csak odahajolt a lány füléhez és belesuttogta: Hazudtál, Te gyönyörű vagy! 

A lány majdnem elolvadt a gyönyörűségtől, s elpirulva köszönte meg beszélgetőpartnerének a bókot.

Már gyülekeztek a kávézóban a szilveszterezni vágyó vendégek, mivel ők nem bulizásra voltak hangolódva, hanem csak kettesben töltött együttlétre, ezért inkább asztalt bontottak 

A férfi haza szerette volna még vinni éjfél előtt, hogy a szüleivel koccinthasson az új év tiszteletére.

A ház előtt nehezen tudtak elválni egymástól, a férfi vette a bátorságot és csókkal búcsúzott tőle.

A lépcsőről integetett neki, és legszívesebben belekiáltotta volna a világba, hogy mennyire boldog.

Az éjféli koccintás után ismét leült a laptopja mellé és belépett a chatre. Már ott várta újdonsült lovagja üzenete. Mennybéli boldog forróság öntötte el, repesett az elmúlt órák történéseitől.

Egész sokáig csevegtek még, nehezükre esett elválni a másiktól. Végül fél három magasságában abban a biztos tudatban köszöntek el, hogy másnap, azaz már aznap volt, délután ismét találkoznak.

Persze a délelőtt sem telt el üzenetváltás nélkül, bár mindkettejüknek a családi újévi ebéden kellett lenniük.

Mindketten izgatottan várták a délutáni találkozást. Mivel a lány sétálni szeretett volna, ezért randevújuk - mivel ez már annak volt mondható -, helyszínéül a Budai várat választották.

A megbeszélt időpontban a férfi autója megállt a ház előtt, s a lány már röpült is a karjaiba. A kedvesség és hódolat jeleként újabb rózsaszállal örvendeztette meg.

Bár arcpirosítóan dermesztő jeges szél fújt fent a várfalak között sétányon, azért ők nagy beszélgetésbe mélyedve bebarangolták kézen fogva a lehetséges útvonalakat. Ahol kisebb volt a tömeg, ott úgy bújtak össze, mintha 18 évesek lennének újra, úgy csókolták egymást, mintha ez lenne az utolsó lélegzetvétel számukra.

Gyorsan elröppent a pár együtt töltött boldog óra, már lassan a szürkület vette át a helyét a borongós világosságnak. Mivel másnap mindketten dolgozni mentek, ezért ideje volt hazatérni. 

A kapuban forró csókkal és a folytatás ígéretével váltak el. 

Este mindketten úgy bújtak be a saját ágyukba, hogy túlságosan jól kezdődik az új esztendő. 

Menekülés a csapdából

Pár hónapja tette ki a barátnője, nehezen viselte a szakítást. Úgy gondolta, hogy belesimulhat a gondoskodásra szoruló férfi szerepébe. De a barátnője ezt nem viselte el és inkább útilaput kötött a talpára. Utána még hosszú hetekig hívogatta, hátha van visszaút a számára nyugalmat nyújtó kapcsolatba. Sajnos nyár végére fel kellett dolgoznia, hogy már többé nem fogadja vissza őt a kedves.

Gondolta legjobb lesz a kutyaharapás szőrével elvét alkalmazva beújítani egy barátnőt. 

Többszöri próbálkozásra talált az egyik, kissé könnyűvérűek gyülekezetének minősített társkereső oldalon egy kedves lányt. Az ismerkedésük fóruma rossz óment jelentett, de ő nem figyelt a jelekre.

A rövid üzenetváltásokat személyes találkozás követte, s a találkozásból pedig kapcsolat lett.

A lány átlagos külsejű, kedves teremtés volt, s megadta neki a gondoskodás érzését. S talán egy kicsit többet, hiszen megismertette őt a  hittel. A lány kántorként dolgozott a kisváros templomában.

Az érzései elcsitultak a múltjával kapcsolatban és teljes hévvel belevetette magát az új kapcsolatba, már amennyire belevetheti magát egy vallásos nő partnereként.

A városban járva-kelve néha észrevette, hogy összesúgnak-búgnak a háta mögött az emberek, nem tulajdonított neki jelentőséget. Mindketten élték a mindennapokat, munka, tanulás, templom és a fennmaradó közös időben pedig séták és beszélgetések.

Talán a lány nyomására, talán a természet diktálta ősi ösztön hatására fél év után megkérte a lány kezét. 

Mivel ő maga nem volt vallásos, sőt a születése pillanatában fennálló politikai helyzet miatt még meg sem volt keresztelve, ezért a lányért még azt is bevállalta, hogy eljár hitoktatásra és az esküvő előtt engedi fejére csorgatni a keresztvizet.

Szépen haladtak az esküvő előkészületei, mindent pontról pontra megterveztek, megrendelték a meghívókat, a zenekart, a vendéglátás, megvették a ruhákat.  Egyre inkább közeledett az esküvő napja.

Voltak dolgok amik idegesítették, de továbbra sem tulajdonított nagy jelentőséget nekik. Például az egyik kollégája az egyik nap megkérdezte, hogy jól viselkedett-e a keresztény táborban a káplán. Nem is értette a kérdés okát. Persze tudta, hogy a jegyesének együtt kell dolgoznia  káplánnal, hiszen a tanulóéveit töltő kispap is a templomban és a parókián tevékenykedett.

 Már nem volt hátra egy hónap az esküvőig, mikor derült égből villámcsapásként érte a főbérlői bejelentése, mivel tudják, hogy megnősül és hamarosan elköltözik, ezért meghirdették a szobáját, s már akadt is jelentkező, viszont hamarabb kellene kiköltöznie, két héttel az esküvő előtt.

Tanácstalanul állt a helyzet előtt, hogy mitévő legyen, kihez forduljon. 

Mivel a lakóhelyükül szolgáló kisváros, üdülőváros és épp dübörgött a szezon, így nagy feladat állt előtte.

Miután eloszlott az első rémülete, úgy gondolta, hogy segítséget kér jövendőbeli családjától, hiszen tudta, hogy a jegyese családjának házában több üres szoba is árválkodik.

Legnagyobb meglepetésére hatalmas betonfalba ütközött. Jövendőbeli anyósa kijelentette, hogy szó nem lehet róla, mit szólnának az emberek... s mondta ezt a huszonegyedik században, mikor már lassan többen élnek házasságlevél nélkül, mint megesküdve. S mondta ezt egy olyan ember, aki a tíz parancsolat tanítása szerint él, és az Úr tanítása szerint segíteni kellene embertársain, s nem kitaszítani az utcára. 

Az egyetlen, aki fedelet ajánlott a feje fölé, maga a templom lelkipásztora volt. Persze ettől a megoldástól eléggé ódzkodott, így gőzerővel albérletkeresésbe kezdett.

Viszont a kialakult helyzet emészthetetlenné vált számára. Hiszen még a jövendőbelije sem állt ki mellette, csak sűrűn bólogatott az anyja oldalán. Már nem volt kivel megbeszélni és rendezni az egyre elmérgesedő kapcsolatot, így jobbnak látta, ha felbontja az eljegyzést. Bár törekedett arra, hogy mégis meg tudják beszélni a dolgokat, de a lányt hét lakat alatt őrizték a szülei.

A kisvárosban futótűzként terjedt el a hír. A hozzá közelebb állók őt sajnálták, sőt többen megerősítették, hogy jól döntött. A másik fél ismerősei csak megvetéssel néztek rá és köszönésre sem méltatták.

Aztán egyre inkább kezdték sugdosni a fülébe a pletykákat, hogy az egész város rajta nevetett, hogy jól behúzzák a csőbe ezzel a házassággal, meg hogy a kedves talán még kedvesebb a káplánnal, mint vele. Sokat gondolkozott rajta, hogy minden pletykának van alapja, de azért próbálta volt menyasszonya tisztaságát megőrizni emlékeiben.

Annyival zárta le magában az ügyet, hogy valami titok övezi azt a családot, és talán jobb is, hogy kimaradt belőle.

Időközben talált új lakóhelyet, s nekikezdett újrakonfigurálni az életét....  

Liebster award díjat kaptam

A díjjal Wekker Anita, a VirradÓra blog tulajdonosa jutalmazott meg.
Köszönöm szépen!

Mi is a Liebster award díj pontosan?

A bloggerek jutalmazzák ezzel egymás blogját.

A díjhoz tartozó szabályok:

Tedd ki, hogy kitől kaptad a díjat!
Válaszolj a kérdésekre, melyeket a téged jelölő feltett!
Jelöld ki saját kedvenc bloggereidet és
küldd tovább a díjat a kérdéseiddel együtt!

A kérdések és válaszaim:

1. Mi késztetett arra, hogy blog írásba kezdj? Milyen célt szolgál számodra?

Mindig is szerettem volna másokkal megosztani a gondolataimat, 
de valahogy úgy alakult eddig, hogy a gondolatot nem követte tett. 
Viszont az "Író születik" tréning megadta azt a lökést, amire szükségem volt 
ahhoz, hogy valóban elkezdjem.

A cél, talán valamiféle önmegvalósítás. 

2. Hogyan születik meg egy bejegyzésed?

Adódik egy szituáció, amire ráfókuszálok, mert látok a témában fantáziát. 
Napközben végiggondolom, hogy mi az, amit ki lehet belőle hozni, 
aztán este képernyőre vetem. 

3. Kiknek szólnak az írásaid?

Bárkinek, de elsősorban felnőtteknek. 

4. Írj négy furcsa igazságot magadról!

Nem tudom, hogy mennyire furcsák, de ezek jutottak eszembe.

- Utáltam az általános iskolát.

- Kisebb az önbecsülésem, mint ami látszik.

- Hamu alatt lakik a tűz. 

- Folyamatosan arra vágyok, hogy elismert legyek.

A díjat nekik adom tovább, mert igazán megérdemlik:

Hegedűsné Németh Viktória:http://nemethviki.blogspot.hu/

Balogh Krisztina: http://sarkanyazurben.blogspot.hu/

Tóthné Erdei Gyöngyi: http://magyarorszagrajottem.hu/

És a kérdéseim Hozzátok:

1. Miért kezdtetek el írni?

2. A családotok és barátaitok mit szólnak hozzá?

3. Mi kell az ihlethez?

4. Írj magadról 2 publikussá tehető titkot!