Fogszabályozási helyzetjelentés

 Előzmények: A Hyrax és én, A Hyrax és én 2.

Azt hiszem elég régen adtam helyzetjelentést a fogaim állapotáról, azaz a kezelés állásáról. 

Ott hagytam abban, hogy 2017 őszén sikeresen megszabadultam Hyrax barátomtól. Utána egy emlékeztető tágítót raktak fel a hátsó fogaimra, de csak pár hétig keserítettük egymás életét, mert folyamatosan kiugrált a helyéről, így nagyjából heti rendszerességgel vendégeskedtem a fogszabályozási ügyeleten. Ráadásul az egyik hátsó fogamat is kimozdította a helyéről, sajnos úgy, hogy meg kellett válni nemcsak a vastól, hanem a fogamtól is. 

A Hyrax működésének legnagyobb látványossága az volt, hogy nagyjából percnyi szünet keletkezett az első fogaim között.

Elég sok időnek kellett eltelnie, míg az alsó fogaim után a felsőkre is fokozatosan felkerültek a brakettek. 

Szóval volt egy nyugalmi időszaka a felső fogsoromnak, míg az alsó fogak be nem rendeződtek megfelelően. Ez a folyamat jó pár hónapot vett igénybe. 

Aztán először csak az oldalsó fogakra kerültek fel a brakettek és a vas. A kezdeti időszakban nagy harc folyt "közöttünk", ugyanis ezek a kis gonoszak előszeretettel törték fel az arcomat belülről. Aztán a fogászati viasz segített megoldani a problémát. 

Mikor az alsó fogak felvették a megfelelő pozíciót, akkor kerülhettek a frontfogakra is a brakettek és a vas, ezt kb. 1 évvel ezelőttre tudom datálni. 

A legnagyobb látványos áttörés pont a vírusjárvány idején volt tapasztalható, az első fogaim közötti lőrés nyomtalanul eltűnt.

Jelenleg a még a fogak között lévő rések eltüntetése van folyamatban.

Doktornő szerint a következő fokozat a felső fogaim hátrébb mozdítása lesz.

Azt hiszem még legalább egy évig rendszeres vendége leszek a SOTE fogszabályozási részlegének.

  

 

Pázi osztályába jártam

.... egy másik írás, ami a cenzúra áldozata lett...

1990 júniusában 36 leányzó élete új fordulatot vett, ugyanis ekkor iratkoztunk be a 1990/1991-es tanévben a SZIKSZI-ben induló I/D osztályba. Csupa-csupa lány, és ahogy dukál, megnyertük osztályfőnöknek Pázmándi Katalin tanárnőt. Nekünk az új körülmények, neki pedig 36 csitri kordában tartása jelentett nagy kihívást. Ha emlékeim nem csalnak, akkor mi voltunk az első négy-évfolyamos osztálya, előtte a szakiskolásokon gyakorolt.

Ahogy az lenni szokott, már a beiratkozáskor elkezdődött a csoportosulás, külön-külön a városiak és a vidékiek. Ez a felosztás kisebb-nagyobb, de inkább kisebb keveredésekkel 4 éven keresztül megmaradt. Nem volt ellenséges egymással a két tábor, de azért az érdekviszonyok eltérősége néha konfliktusforrást generált.

Persze ennyi év után megszépülnek az emlékek. Ennyi? Mennyi is az ennyi? Jövőre lenne 25, de Pázi invitálására 1 évvel előrébb hoznánk a találkozót, hogy mi is részesei lehessünk a 100. évforduló jubileumi ünnepségének. Hogy mi az apropója a rendkívüli meghívásnak? 1993 őszén, a SZIKSZI 75 éves jubileumi ünnepségének szervezésében aktívan részt vettünk, segítettünk, amiben tudtunk, sőt az ünnepi műsornak is részesei lehettünk, ugyanis palotást táncoltunk. No persze, nem csak mi lányok, két fordulóra kölcsön vettük a C-s informatikus fiúkat. Hogy miért kettőre? Hát azért, mert a C-s lányok nagy bánatára olyan jól sikerült a bemutató, hogy közös döntés alapján a szalagavatón is együtt jártuk a táncot.   

Végül úgy alakul, hogy nem megyünk a jubileumi ünnepségre, mert 25 év után már nem tud összeállni a kórus, a táncot pedig végképp nem tudnánk összehozni... veszett balta nyele... mégiscsak 25 éves lesz az a találkozó, nem 24.

Ennyi év után már csak a jóra szabad emlékezni, már csak azért is, mert nemcsak az iskolai évek küzdelmes hétköznapjait éltük meg együtt, hanem sok-sok kalandban, élményben volt részünk közösen. Ma már nem neheztelünk Kubik tanár úrra az elsőpadosokért, Lukács Éva tanárnőre a tesi órai kínzásokért. Mosolyogva emlékszünk Antal tanárnő „voltaképpen”-jeire, vagy arra, mikor fordított napon elbújtunk Tar tanár úr elől a padok alá.

A közös élmények sora számtalan. Elsőben indítottunk egy Eger és környéke kirándulással, másodikban ismerjük meg „szűkebb kishazánkat” mottóval úti célunk a Bereg és Gergelyiugornya volt, harmadikban megcéloztuk a fővárost és a Dunakanyart. Negyedikben pedig - a 75 éves jubileum évében - az egész iskola átszelte az országot egy különvonattal, szállásunk a soproni Lővér kempingben, a díszünnepség pedig Nagycenken volt.

Persze nemcsak kirándulásokból álltak az élmények, hiszen voltunk hupikék gólyák. No persze ne gondolja senki, hogy gólyának öltöztünk… hanem a Gólyaavató műsorunkról van szó. Abban az időben nagy népszerűségnek örvendett a Hupikék törpikék című mese, ezek az apró törpök inspiráltál az általunk összehozott sztorit.

Aztán persze volt fordított nap, a kollégiumban fiú-lány vetélkedő, futóverseny, közös mozizás, az utolsó évben az a bizonyos jubileum, a szalagavató, a ballagás és a szerenád. No meg persze az akkor nagy megmérettetésnek gondolt érettségi. Sok-sok élmény, melyeket megszépített az elmúlt huszonakárhány év.

Mostanra már csak a szép emlékek maradtak meg az emlékezetünkben. No meg a nagy felismerések. Be kell vallanom, a négy év után maradtak bennem tüskék, de ahogy 5 évente összehozzuk a találkozókat, mindig tudunk egymásnak újat mondani, s a tüskék lassan felszívódnak.  A végső áttörést talán a 20 éves találkozó hozta meg, amióta személy szerint bennem már nincsenek tüskék, már senkire sem neheztelek. Mindennek megvolt az oka, szükségünk volt azokra a megtapasztalásokra, kvázi pofonokra, hogy olyan emberekké váljunk, mint amilyenek lettünk. Cirka 20 évnek kellett ahhoz eltelni, hogy rájöjjek, hogy bár úgy éreztük néhányan, hogy hátrányosan vagyunk megkülönböztetve, mégis mi kaptuk a legtöbb pluszt, bár tüskés csomagolásba burkolva. Talán így volt jó, ahogy történt!

Köszönöm Pázi, hogy hozzájárultál fiatalkori személyiségfejlődésünkhöz! Te is részese voltál annak, hogy azzá lettünk, akik most vagyunk.

Rekviem Gizi néniért

Mivel az iskolai évkönyvbe nem kerülhetett be, ezért itt szeretném megosztani megemlékezésemet.

Emlékezzünk egy nagy tudású pedagógusra, akik már nem adhatja át tudását az utókornak.

Kozma Gizella tanárnő sokak számára a főmumus volt a SZIKSZI-ben, legtöbben rettegve mentek az óráira. Anekdoták és rémhírek keringtek róla. Személyisége hektikus volt, nagyjából kiszámíthatatlan. Sokan abból alkottak teóriákat, hogy kontyba fogva vagy kiengedve viseli a haját, többek ebből próbálták kitalálni, hogy mikor kerül sor anyagleadásra vagy röpfeleltetésre.  

Ezek után nehezen hihető, de nekem Ő volt az egyik kedvenc tanárom. Persze ez azért is lehet, mert mindig is szerettem az irodalmat. Gerliczki tanár úr lágyszívűsége után valamennyiünket rémület fogta el harmadik év elején, mikor az ofő közölte, hogy tanár úr elhagyott bennünket és Gizi nénit kapjuk helyette. Megvívtuk a kezdeti kis csatákat, hiszen ő sem volt sztereotípiáktól mentes, volt néminemű beskatulyázási törekvése. Szerencsére én ki tudtam törni az általa előre megalkotott dobozból, s onnantól már jól tudtunk együttműködni.

Gizi néni valódi úrinő volt, a maga kis szeszélyeivel, hajlobogtatásával, késéseivel. Viszont ezek dacára hatalmas tudással volt felvértezve, mely tudást nem könyvből vagy jegyzetből olvasva, hanem fejből mondva adta át számunkra. Hatalmas felelősség volt rajta, hogy el tudjon bennünket juttatni az érettségiig, mert bár elődje óriási tudással rendelkezett, de nagyfokú művészi hajlammal és túlzott engedékenységgel viseltetett irányunkban, így eléggé le voltunk maradva a tananyagban. Gizi néni viszont felvállalta azt, hogy 35 serdülőkorú lányt eljuttat az érettségiig. Hatalmas felelősség és teher hárult rá. S Ő mégis tudta teljesíteni, mindenki sikeresen vette az akadályt a végső megmérettetésen.

Szerettem az óráit, mert mindig tudott számunkra újat mondani. S bár sokan vitatni fogják, de visszaemlékezve, ha ki tudtad vívni az elismerését, akkor tudta értékelni a sok felkészülést és a tudást.

Sőt az is meglepő lehet, de számomra Ő adta a végső inspirációt, hogy jelentkezzek a Miskolci Egyetem magyar szakára. Akkor, rajtam kívül álló okok miatt nem vettek fel. De drága Gizi néni, szeretném jelenteni, hogy némi késéssel, de a harmadik diplomámat a Miskolci Egyetemen szereztem, melyben a bejegyzés a szak megjelölésénél: magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár.   

Sajnos Gizi néni már sok éve elhagyta a földi létet, pedig szívesen ellátogatnék hozzá és megosztanám vele irodalmi kalandozásaim tapasztalásait.

Köszönöm Gizi néni a sok pozitív energiát! Remélem, mikor megjelenik időnként egy-egy írásom, akkor lobogó hajjal tapsol odafenn az égi katedrán! Nyugodjon békében!

Tanulj szakmát! 4.

Tanulj szakmát! 3.

Tanulj szakmát! 2.

Tanulj szakmát! 1.