Három a magyar igazság, egy a ráadás.. és még egy?

Volt egy időszak az életemben 2013 őszén, amikor az online társkeresésből eléggé kiábrándultam, ezért "beneveztem" egy hagyományosnak mondható irodába.

Az iroda reklámja nagyon jó volt, profi weboldal, pozitív kommentek... gondoltam megpróbálom.

Az ügyintézés nagyon kellemes volt... pontosabban az ügyintéző hölggyel jól el lehetett csevegni... persze neki célja, hogy minél több információt be tudjon gyűjteni az ügyfélről, hiszen csak így tudják a 100%-os eredményességet teljesíteni... biztatóan indult a dolog... bár a szolgáltatási díjnál kicsit szívtam a fogam, de sikerült kedvezményt és részletfizetést is kialkudni.

A korábbi párkereséses tapasztalatok alapján azt az opciót választottam, hogy engem keressenek.

A regisztrációt követően nem sokkal két megkeresés történt, akik mellesleg nem feleltek meg az én paramétereimnek. 

Az egyiknek azért megadtam a találkozás lehetőségét, a másikkal viszont már találkozni sem akartam.

Az első jelölt 3 kitételben sem felelt meg az általam elvártnak: kopasz, 50 éves és külföldi (bár több éve Magyarországon él és nagyon jól beszél magyarul).

A találkozáskor sajnos alapvetően nem a problémás kitételekkel volt a baj. Egy nagyon intelligens, kellemes úriemberrel találkoztam. De nekem Ő túl visszafogott. Neki pedig valószínűleg még rémálmában sem bukkan fel egy ilyen harsány, túlpörgetett nőci, mint én.

Nem tétlenkednek az irodában, ajánlgatnak fűnek fának.

Megtörtént a 2. telefonhívás egy mosonmagyaróvári!!!! vállalkozó személyében. A nevét nem is értettem, olyan gyorsan elhadarta, aztán  - mint később kiderült épp egy rosszul sikerült üzleti tárgyalásról hazatérve -  felpaprikázott hangulatban rám zúdította a világnézetét a budapesti élet hátrányairól és az Ausztria-közeli élet előnyeiről.. kiemelve, hogy ő meztelenül tud a medencéjében fürdeni a saját udvarán.

Egyébként az úriember számomra amellett, hogy kizáró tényezőként vidéki, még túlkoros (48 éves) is, és tipikusan - a vállalkozó létből adódóan - uralkodó természet. Sajnálom, de én senki aranykalitkájába nem szeretnék lakni.

Az eddigi mérleg 2-ből 2 negatív.

Az Iroda közvetítésével újabb 2 hívás érkezett: az egyik jelentkező szertáros! a Bozsik stadionban.... maximálisan "passzolt" volna az én 3 diplomámhoz és a hivatali munkakörömhöz. :(

A másik telefonáló ismét Győr-Sopron megyei volt, szerencsére már a 2. mondatában közölte ezt a tényt, aminek kapcsán rögtön mondtam, hogy akkor most kell abbahagynunk ezt a beszélgetést, már csak azért is, hogy ne raboljuk egymás idejét.

Ezek után, 3 a magyar igazság, 1 a ráadás elve alapján megírtam az Irodának, hogy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, szóval jobb, ha nem folytatjuk az együttműködést.

A dolog pikantériája, hogy pár hónappal később érkezett egy hívás, az úriember az irodára hivatkozott, hogy ott adták meg az elérhetőségem.

Nem mellesleg egyébként találkoztam vele, egy valóban intelligens, kulturált „hajóskapitánnyal” volt szerencsém találkozni. Párszor összefutottunk, de mivel részemről semmilyen rezgés nem volt, s ő barátkozni nem akart, ezért inkább megszakítottuk a kapcsolatot.

Társkeresési negatívok a cybertérben

Mivel írásaimban sokat foglalkozok a szerelemmel, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek két, pár évvel ezelőtti negatív tapasztalatomat.

Mert ugyebár van aki a saját, van aki a más kárán tanul…

Életem egy bizonyos múltbeli időszakában erőteljesen ráálltam az internetes társkeresésre. Szerencsére koromból és tapasztalataimból adódó rutinnal elég jó meg tudtam válogatni, hogy kivel fogok személyesen találkozni. A barátaim szerint igazi szűrőprogramot dolgoztam ki ennek érdekében.

Természetesen, mint minden rendszerben, itt is akadt azért hibalehetőség, sikerült azért két alkalommal mellényúlnom. Most utólag már csak nevetek rajta, de akkor elég kellemetlenül érintett a dolog.

Megjegyzem, mindkettőt hosszas levelezés előzte meg, de bizonyos dolgok nem derülhettek ki belőle, vagy talán úgy gondoltam, hogy mindenkinek jár egy esély.

Egy esetben "szerencsém" volt találkozni a Mézga családból ismert Máris szomszéd reinkarnációjával. Kicsi megmosolyogtató, természetesen azok számára, akik ismerik ezt a magyar rajzfilmet. A regisztrációs lapján 10 évvel fiatalabb kép volt, tehát tudtom nélkül eleve zsákbamacskának indult a dolog. A személyes találkozás viszont elkeserítő volt.

Baki hegyek és halmok töltötték meg a találkozást. Indítás gyanánt eleve 15 percet késett, mégpedig úgy, hogy a találkozási időpont után 5 perccel telefonált, hogy biztosan késik… állítása szerint azért, mert az ellenkező irányba tartó buszra szállt fel. Aztán jött a kinézete, mikor megláttam nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek... illetlenség lett volna bármelyiket megtennem, ezért elnyomtam magamban az érzést. Viszont rögtön két mínusz ponttal indított.

Ezután következtek a még lehangolóbb részek. Pedig, ha előre tudom - akkor bármennyire illetlenség lett volna - egyszerűbb lett volna ott helyben faképnél hagynom.

Mivel koncepciója nem volt arra vonatkozóan, hogy a márciusi, kissé szeles és enyhén csípős estén hová ülünk be beszélgetni, ezért sétára indultunk, hátha találunk egy szimpatikus helyet. Félórányi körözés után egy aránylag elfogadható helyre ültünk be. Részemről én limonádét választottam, ő pedig sört. Jól látjátok sört, első találkozásra… ha nyáron egy sörkertben találkozunk, talán még elfogadható, de első ismerkedős találkozó alkalmával szerintem nem kellene, hogy beleférjen, főleg, hogy én limonádét ittam. Aztán alkalmam volt meghallgatni élete történetét, zűrös kapcsolatait, harcát a pénzért.

A másik "kuncsaft"-nál pedig nagyobb volt a belbecs, mint a külcsíny. A fiatalemberről többfajta kép volt fent a társkereső oldalon, reméltem, hogy a valóság az, amelyiken jobban néz ki. Sajnos nagyot csalódtam, mert még a legrosszabb képénél is rosszabb volt a helyzet. Ráadásul nem antilop-vadásznak való. Az egyik hímnemű barátom szerint az ideális pasi jó lenne antilop-vadásznak, tehát olyan mozgáskultúrával rendelkezik, hogy utol tudja érni az antilopot, hogy asszonyának enni adjon.

A fiatalember nemcsak csúf volt, hanem még némi mozgásszervi problémákkal is küszködött. Természetesen egyikről sem tehet, viszont a kémia beindulásának egyenes ági blokkolását okozta a tényekkel való szembesülés.

A hab a tortán a túlzott egója volt. Már a netes chatelős ismerkedéskor is fenntartásokkal kezeltem, ugyanis mikor megkérdeztem (pusztán szakmai érdeklődésből), hogy hol dolgozik, közölte, hogy ő nem keveri a magánéletet a munkával, meg egyébként is mit turkálok a zsebében. Ezek után a találkozón folyamatosan a pénzről és pénz körüli témákról csevegett.

Nem nehéz kitalálni… mindkét egyed ment a lecsóba. :)