Egy felemás nap margójára

A reggel már rosszul indult, Peti a kávéjába tej helyett almalevet löttyintett, még mielőtt szólhattam volna neki.

Nem nagyon szoktam a konyhapulton dobozos almalevet, sőt úgy általában almalevet tartani. Így félig álmosan azt hitte, hogy 2,8-as dobozos tej, amiből tölthet a kávéjába.

A mókás az egészben, hogy az ő hűtőben lévő teje kék dobozos és 1,5%-os.

Azért megitta, azt mondta (vagy csak füllentette), hogy annyira nem rossz, iható.

Ezt a rossz kezdést égi jelnek vehettük volna, de nem vettük annak, így szedelőzködtünk és útra akartunk kelni.

Teljes úti felszerelés... 40 fok...motoros dzseki, sisak, cókmók a dobozban, ajtót bezártuk. Motor indítás… krr… krr… krr…semmi, nem indul… újabb próbálkozás.. krr… krr… krr…, semmi… nekifutás...krr... krr... krr... aztán újabb nekifutás… krr… krr…krr… semmi. Tíz percig próbálkozott, aztán szólt, hogy na még egy utolsó nekifutás, ha nem megy, akkor sajnos aksicsere.

Nekifutottunk… szokásos motorra felugrás, indítás… és csoda történt (vagy az én karerőm hiányzott :) )… végre felbőgött a motor. Ment pár kört, hogy az akkumulátor feltöltődjön.

Mondtam neki, hogy ne induljunk útnak, mert ez rossz kezdet, nehogy valami történjen velünk útközben.

Azt mondta, ne legyek vészmadár, Csabi tehet róla, kicsit taccsra vágta az aksit a kinti töltéssel.

Beleegyeztem, ha jó, menjünk egy kört, aztán majd meglátjuk.

Mivel előző nap sikerült hozzájutni a magyar rendszámhoz, ezért annak felerősítéséről is gondoskodnunk kellett. Ezért az első úti célunk a Praktiker volt. Barkács áruház ide vagy oda, nem lehet csak nagy kiszerelésben csavart vásárolni, más lehetőség után kellett néznünk.

Megbeszéltük, hogy majd útközben keresünk egy csavarboltot, addig pedig az ideiglenes felerősítés remélhetőleg kitart.

Kikanyarodtunk a Könyves Kálmán körútra, alig pár száz métert tettünk meg, amikor azt érzékeltem hogy repül a hátam mögül a doboz és nagy csattanással aszfaltot ér. Azonnal kiabáltam Petinek, hogy álljon meg, mert leesett a doboz. Gyorsan leálltunk az út szélére, a doboz pedig szélsebesen száguldott utánunk, gondolom a  nehézségi erő hatására. A körúton mindegyik sáv leállt, míg begyűjtöttem a tetején totálisan összeroncsolódott csomagszállító dobozt. Szerencse, hogy nem okoztunk balesetet és senki nem hajtott rá a szegény sorsú dobozra.

Tanácstalanul álltunk a doboz felett és el sem tudtuk képzelni, hogy eshetett le. Egy korábbi elmozdulás után Peti már tüzetesen ellenőrzi a rögzítettséget, én pedig alapból nem boldogulok a leszedésével, így nem is nagyon próbálkozok vele… szóval nem tudtuk, hogy mi oka lehetett ennek a 60 ezer forintos aszfaltcsúszásnak. Akkor újra mondtam Petinek, hogy ez már nagyon rossz ómen, ne menjünk sehová. De ő erősködött, hogy menni akar. Ráhagytam... akkor menjünk, ha még valami történik, akkor visszafordulunk.
Folytattuk utunkat, már kifelé tartottunk Budapestről, kerestük a csavarboltot, ahol tudunk venni a rendszám felerősítéséhez megfelelő alkatrészt. Elhaladtunk egy mellett, de már későn szóltam, így már nem álltunk meg, továbbhaladtunk, mondván, úgyis lesz másik.
Még nem értük el a következő üzletet, amikor rossz érzéssel kezdtem el fészkelődni, hátha rálátom a rendszámtáblára, mert olyan érzésem volt, mintha elhagytuk volna.
Peti rám szólt, hogy ne mocorogjak, majd a csavarboltnál ellenőrizzük.
Végre valahára felbukkant a csavarbolt láthatáron, ezen is túlmentünk kicsit, de gyorsan visszakanyarodtunk.
Leszálltunk a motorról, Peti épp be akart menni a boltba, mikor kénytelen voltam visszahívni... ugyanis a rendszámtáblának hűlt helye volt. Sajnos jó volt a megérzésem, elhagytuk menet közben.
Elindultunk visszafelé addig a pontig, ahol az a bizonyos érzésem volt... és láss csodát, ott hevert az aszfalton "arccal" lefelé. Szerencsére nem mentek át rajta az autók, így nem nagyon sérült meg.
Irány vissza a bolthoz. Szerencsére volt csavarjuk, így fel lehetett erősíteni a helyére a csavargó delikvenst.
Bár én még mindig erősködtem, hogy ennyi rossz után forduljunk vissza, de Petit hajtotta a vágy, így tovább indultunk.
Pár perc múlva észrevettem, hogy a hajgumit is elhagytuk a hajamból, ami arra volt hivatott, hogy összefogja a bozontomat, hogy a szél ne tudja túlságosan összekócolni. Ezzel ennek is lőttek. Szerencsére ez volt a legolcsóbb veszteség.
Folytattunk utunkat tovább a messzi távolba, úti célunk Aggtelek.
Az út további részében szerencsére nem történt semmi érdemleges, baj nélkül érkeztünk Aggtelekre.
Ott már a táblákkal gondunk akadt, nem voltak egyértelműek az iránymutatások, hogy hol kell a barlangot megközelíteni.
2 helyen is meg kellett kérdeznünk, mire célba értünk, és még másoknak is segíteni tudtunk az információval.
Szerencsére épp hogy odaértünk az utolsó csoport indulására.
A barlang fantasztikus volt, el kell mondanom, hogy a látvány tényleg megérte az árát.

Az idegenvezető kicsit mufurc volt, de tudjuk be annak, hogy a nap folyamán már pár csoportot végigvitt a 1,5-2 órás túrán.
Persze amilyen az erre a napra prognosztizált szerencsefaktorunk, itt is esett némi kárunk. Peti véletlenül, észrevétlenül kirántotta a táskájából a kondibérletét, ami még friss ropogós volt, összesen egyszer használta még.
A felszínre jutást követőn, pár szuvenír beszerzése után útra keltünk hazafelé.
Mivel a barlangnál semmi olyan hely nem volt, ahol éhségünket ki tudtuk volna elégíteni, ezért megszavaztuk, hogy ha látunk valami helyet, akkor ott megállunk és eszünk.
Ózdon áthaladva megláttunk egy kicsike kis büfét. Úgy gondoltuk, hogy bizalmat szavazunk nekik.
Elég nagy hiba volt. Peti hamburgerét kétszeri nekifutásra sikerült megcsinálni. Az én gyros tálam viszont köszönő viszonyban sem volt a hivatalos gyros tál kinézetű étellel.
Nyammogva, de megettük, mert az éhség nagy úr, meg ugyebár kifizettük. Az biztos, hogy nem leszünk visszatérő vendégei a helynek. Szerencsére megúsztuk mindenféle gyomorrontás nélkül a gasztrokalandot.
Miután valamelyest enyhítettünk éhségünkön, folytattuk utunkat hazafelé. Pontosabban nem hazafelé vettük rögtön az irányt, mert még Peti édesanyjához is fel kellett ugranunk és csak aztán tudtunk irányba állni hazafelé.
A motorozás nem hagyományos testhelyzetet kíván, ezért a nap végére már eléggé elfáradt minden porcikám, főleg a hátsó fertályom. :) tudtam, másnapra lesz részem bőven az izomlázban... úgy is lett.

Meg kell hagyni, elég költséges és eseménydús kiruccanás volt, viszont közös élményekkel is gazdagodtunk, ami megfizethetetlen.

Egy peches reggel története

Kamilla reggel késve ébredt, este elfelejtette beállítani a telefonján az ébresztőt. Arra ébredt, hogy megfordul a keskeny ágyon és a fordulással együtt azon nyomban a földön is volt.

 Rögtön kipattantak a szemei, rápillantott a fali órára és rájött, nagyon elaludt. Rohant a zuhany alá, de a kazán nem kapcsolt be, így kénytelen volt hideg vízzel lecsapatni éjszaka felhevült testét. Kapkodva mosott fogat, sminkelt, aztán az épp elől lévő ruhákat kapkodta magára. Futva indult a buszhoz, hogy még elérje. Már zárult az ajtó, szerencsére a sofőr jó kedvében volt és kinyitotta neki az első ajtót. 

Gondolta a leszállásig összerendezi a gondolatait, hiszen a mai napra is sok feladata akadt. Annyira elgondolkozott, hogy a buszról leszállva rosszul lépett, nagyot reccsent magas sarkúba bújtatott lába. Sántikálva ment el a másik megállóhoz, reménykedett, hogy a fájdalom alább hagy, mivel most nem mehetett betegszabadságra. A metró aluljáróba lefelé menet egy rohanó suhanc meglökte, épp hogy meg tudott kapaszkodni, hogy le ne zúduljon a 20 lépcsőnyi magasságból.

A munkahelyre beérve fellélegezve ült le a helyére, hogy a nap kezdetét kipihenje, maga elé vette az aluljáróban vásárolt kapucsínóját és elkezdte nézegetni az e-mailjét. Az egér zsinórja beakadt, megrántotta, azzal a lendülettel felborult az asztalán a forró ital és végigcsordogált a felsőjén és a farmerjén. Szerencsére a szekrényben ott volt az edzőcucca, így abból kivette a pólóját, így le tudta cserélni a felsőt, a sötét nadrágon pedig némi vizes sikálás segített. De ettől függetlenül egész nap kapucsínó illatot árasztott, emlékeztetve őt a reggeli eseményekre.

Azon gondolkozott, hogy inkább hazamenne, mert még 8 sincs és már szabályos pechszéria sújtotta.

Képről írós feladat - 4 nő

Az árnyas padon 4 nő ült, valamennyien középkorúak. Régi ismeretség köti őket össze, egy osztályba jártak a középiskolában, barátnők voltak. Lelkesen hallgatták Gerle papa, a magyar tanár előadásait, szenvedtek Maca néni matek óráin, s együtt beszélték meg a SZIKSZI fiúügyeit a nagyszünetben, a suli aulájában.

25 év telt el az érettségi óta, azóta eltávolodtak egymástól, keveset tudtak egymás életéről. Persze az öt éves érettségi találkozókon pillanatképeket kaptak egymás életéből, de a találkozók után mindenki újra belesimult a saját kis életébe.

Újabb 5 év telt el, s ismét itt vannak. Kata tanár lett, most is lelkesen magyarázza a többieknek, hogy milyen jól érzi magát a mai napig a gyerekek között. Neki élethivatásává lett a pedagógus pálya, saját gyereket nem is vállalt, nem alapított családot, számára a családot a tanítványai jelentették, akik hosszú évek múlva is meglátogatták. Egyetlen valódi társasága Ubul, a kutya, akit most magával hozott.

Zsuzsi könyvelőként dolgozott, nap, mint nap vívja a csatát a számokkal és a számokhoz tartozó ügyfelekkel. Elég széles ügyfélkörrel rendelkezik, így munkája révén keresett elég pénzt, hogy eltartsa 15 éves gimnazista lányát és a Józsit, aki évek óta munkanélküli, kohómérnökként végzett, s mivel az utolsó kohó is bezárt, így nem nagyon talált magának munkát. Persze fennen hangoztatta, hogy ő csak ehhez ért, így semmi inspirációt nem érzett a munkakeresésre, inkább bevállalta a háztartásbeli szerepét, Zsuzsi pedig eltartja.

Dorka iparművész. Azon szerencsések közé tartozik, akinek a hobbija a munkája is. Jól működő galériát üzemeltet, ahol a saját alkotásai mellett pár kevéssé ismert művész alkotásait is kiállítja. A férje díszműkovács, 2 gyönyörű gyereket nevelgetnek. Talán az ő életét gondolhatjuk igazán kereknek.

A hölgykoszorú 4. tagja Ivett, aki nagyvilági nőként tündököl. Érettségi után egy aupair program keretében kiment Svájcba babysitternek, egy özvegyember 3 gyerekére kellett felügyelnie. A gyerekek növögettek, Ivett pedig szerelembe esett a magánál 20 évvel idősebb Charles-szal. A szerelemből házasság lett, s Ivett gyerekfelügyelőből háztartásbeli feleség lett, egy kirakatbábu.

Biztosította Charles számára a biztos hátteret, a férfi üzleti tárgyalásain reprezentatív kísérőként működött, nevelte a férfi gyerekeit. Viszont saját gyereke nem született, mert Charles nem akart már több gyereket.