Társkeresési negatívok a cybertérben

Mivel írásaimban sokat foglalkozok a szerelemmel, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek két, pár évvel ezelőtti negatív tapasztalatomat.

Mert ugyebár van aki a saját, van aki a más kárán tanul…

Életem egy bizonyos múltbeli időszakában erőteljesen ráálltam az internetes társkeresésre. Szerencsére koromból és tapasztalataimból adódó rutinnal elég jó meg tudtam válogatni, hogy kivel fogok személyesen találkozni. A barátaim szerint igazi szűrőprogramot dolgoztam ki ennek érdekében.

Természetesen, mint minden rendszerben, itt is akadt azért hibalehetőség, sikerült azért két alkalommal mellényúlnom. Most utólag már csak nevetek rajta, de akkor elég kellemetlenül érintett a dolog.

Megjegyzem, mindkettőt hosszas levelezés előzte meg, de bizonyos dolgok nem derülhettek ki belőle, vagy talán úgy gondoltam, hogy mindenkinek jár egy esély.

Egy esetben "szerencsém" volt találkozni a Mézga családból ismert Máris szomszéd reinkarnációjával. Kicsi megmosolyogtató, természetesen azok számára, akik ismerik ezt a magyar rajzfilmet. A regisztrációs lapján 10 évvel fiatalabb kép volt, tehát tudtom nélkül eleve zsákbamacskának indult a dolog. A személyes találkozás viszont elkeserítő volt.

Baki hegyek és halmok töltötték meg a találkozást. Indítás gyanánt eleve 15 percet késett, mégpedig úgy, hogy a találkozási időpont után 5 perccel telefonált, hogy biztosan késik… állítása szerint azért, mert az ellenkező irányba tartó buszra szállt fel. Aztán jött a kinézete, mikor megláttam nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek... illetlenség lett volna bármelyiket megtennem, ezért elnyomtam magamban az érzést. Viszont rögtön két mínusz ponttal indított.

Ezután következtek a még lehangolóbb részek. Pedig, ha előre tudom - akkor bármennyire illetlenség lett volna - egyszerűbb lett volna ott helyben faképnél hagynom.

Mivel koncepciója nem volt arra vonatkozóan, hogy a márciusi, kissé szeles és enyhén csípős estén hová ülünk be beszélgetni, ezért sétára indultunk, hátha találunk egy szimpatikus helyet. Félórányi körözés után egy aránylag elfogadható helyre ültünk be. Részemről én limonádét választottam, ő pedig sört. Jól látjátok sört, első találkozásra… ha nyáron egy sörkertben találkozunk, talán még elfogadható, de első ismerkedős találkozó alkalmával szerintem nem kellene, hogy beleférjen, főleg, hogy én limonádét ittam. Aztán alkalmam volt meghallgatni élete történetét, zűrös kapcsolatait, harcát a pénzért.

A másik "kuncsaft"-nál pedig nagyobb volt a belbecs, mint a külcsíny. A fiatalemberről többfajta kép volt fent a társkereső oldalon, reméltem, hogy a valóság az, amelyiken jobban néz ki. Sajnos nagyot csalódtam, mert még a legrosszabb képénél is rosszabb volt a helyzet. Ráadásul nem antilop-vadásznak való. Az egyik hímnemű barátom szerint az ideális pasi jó lenne antilop-vadásznak, tehát olyan mozgáskultúrával rendelkezik, hogy utol tudja érni az antilopot, hogy asszonyának enni adjon.

A fiatalember nemcsak csúf volt, hanem még némi mozgásszervi problémákkal is küszködött. Természetesen egyikről sem tehet, viszont a kémia beindulásának egyenes ági blokkolását okozta a tényekkel való szembesülés.

A hab a tortán a túlzott egója volt. Már a netes chatelős ismerkedéskor is fenntartásokkal kezeltem, ugyanis mikor megkérdeztem (pusztán szakmai érdeklődésből), hogy hol dolgozik, közölte, hogy ő nem keveri a magánéletet a munkával, meg egyébként is mit turkálok a zsebében. Ezek után a találkozón folyamatosan a pénzről és pénz körüli témákról csevegett.

Nem nehéz kitalálni… mindkét egyed ment a lecsóba. :)