.... egy másik írás, ami a cenzúra áldozata lett...
1990 júniusában 36
leányzó élete új fordulatot vett, ugyanis ekkor iratkoztunk be a 1990/1991-es
tanévben a SZIKSZI-ben induló I/D osztályba. Csupa-csupa lány, és ahogy dukál,
megnyertük osztályfőnöknek Pázmándi Katalin tanárnőt. Nekünk az új körülmények,
neki pedig 36 csitri kordában tartása jelentett nagy kihívást. Ha emlékeim nem
csalnak, akkor mi voltunk az első négy-évfolyamos osztálya, előtte a
szakiskolásokon gyakorolt.
Ahogy az lenni szokott,
már a beiratkozáskor elkezdődött a csoportosulás, külön-külön a városiak és a
vidékiek. Ez a felosztás kisebb-nagyobb, de inkább kisebb keveredésekkel 4 éven
keresztül megmaradt. Nem volt ellenséges egymással a két tábor, de azért az
érdekviszonyok eltérősége néha konfliktusforrást generált.
Persze ennyi év után
megszépülnek az emlékek. Ennyi? Mennyi is az ennyi? Jövőre lenne 25, de Pázi invitálására
1 évvel előrébb hoznánk a találkozót, hogy mi is részesei lehessünk a 100.
évforduló jubileumi ünnepségének. Hogy mi az apropója a rendkívüli meghívásnak?
1993 őszén, a SZIKSZI 75 éves jubileumi ünnepségének szervezésében aktívan
részt vettünk, segítettünk, amiben tudtunk, sőt az ünnepi műsornak is részesei
lehettünk, ugyanis palotást táncoltunk. No persze, nem csak mi lányok, két fordulóra
kölcsön vettük a C-s informatikus fiúkat. Hogy miért kettőre? Hát azért, mert a
C-s lányok nagy bánatára olyan jól sikerült a bemutató, hogy közös döntés
alapján a szalagavatón is együtt jártuk a táncot.
Végül úgy alakul, hogy nem megyünk a jubileumi ünnepségre, mert 25 év után már nem tud összeállni a kórus, a táncot pedig végképp nem tudnánk összehozni... veszett balta nyele... mégiscsak 25 éves lesz az a találkozó, nem 24.
Ennyi év után már csak a
jóra szabad emlékezni, már csak azért is, mert nemcsak az iskolai évek
küzdelmes hétköznapjait éltük meg együtt, hanem sok-sok kalandban, élményben
volt részünk közösen. Ma már nem neheztelünk Kubik tanár úrra az elsőpadosokért,
Lukács Éva tanárnőre a tesi órai kínzásokért. Mosolyogva emlékszünk Antal
tanárnő „voltaképpen”-jeire, vagy arra, mikor fordított napon elbújtunk Tar
tanár úr elől a padok alá.
A közös élmények sora
számtalan. Elsőben indítottunk egy Eger és környéke kirándulással, másodikban
ismerjük meg „szűkebb kishazánkat” mottóval úti célunk a Bereg és
Gergelyiugornya volt, harmadikban megcéloztuk a fővárost és a Dunakanyart.
Negyedikben pedig - a 75 éves jubileum évében - az egész iskola átszelte az országot
egy különvonattal, szállásunk a soproni Lővér kempingben, a díszünnepség pedig
Nagycenken volt.
Persze nemcsak
kirándulásokból álltak az élmények, hiszen voltunk hupikék gólyák. No persze ne
gondolja senki, hogy gólyának öltöztünk… hanem a Gólyaavató műsorunkról van szó.
Abban az időben nagy népszerűségnek örvendett a Hupikék törpikék című mese, ezek
az apró törpök inspiráltál az általunk összehozott sztorit.
Aztán persze volt fordított
nap, a kollégiumban fiú-lány vetélkedő, futóverseny, közös mozizás, az utolsó
évben az a bizonyos jubileum, a szalagavató, a ballagás és a szerenád. No meg
persze az akkor nagy megmérettetésnek gondolt érettségi. Sok-sok élmény, melyeket
megszépített az elmúlt huszonakárhány év.
Mostanra már csak a szép
emlékek maradtak meg az emlékezetünkben. No meg a nagy felismerések. Be kell
vallanom, a négy év után maradtak bennem tüskék, de ahogy 5 évente összehozzuk
a találkozókat, mindig tudunk egymásnak újat mondani, s a tüskék lassan
felszívódnak. A végső áttörést talán a
20 éves találkozó hozta meg, amióta személy szerint bennem már nincsenek tüskék,
már senkire sem neheztelek. Mindennek megvolt az oka, szükségünk volt azokra a
megtapasztalásokra, kvázi pofonokra, hogy olyan emberekké váljunk, mint
amilyenek lettünk. Cirka 20 évnek kellett ahhoz eltelni, hogy rájöjjek, hogy
bár úgy éreztük néhányan, hogy hátrányosan vagyunk megkülönböztetve, mégis mi
kaptuk a legtöbb pluszt, bár tüskés csomagolásba burkolva. Talán így volt jó,
ahogy történt!
Köszönöm Pázi, hogy
hozzájárultál fiatalkori személyiségfejlődésünkhöz! Te is részese voltál annak,
hogy azzá lettünk, akik most vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése