A jóképű idegen

Egy keddi vagy csütörtöki nap volt, ki tudja már... az biztos, hogy a történet 1999. decemberében kezdődött, pár héttel a Bartók darab bemutatása előtt.

A színtársulat tagjai nagy izgalommal készültek a karácsonyi bemutatóra, hiszen most először a családtagjaiknak fognak játszani. Már mindenki a túlfeszített idegpályák játékának áldozata volt, egyre fokozódott a feszültség, melyet a disszidálásból hazatért zongoraművészből átavanzsált kicsit zakkant rendező még jobban feltuningolt. Rendező barátunk gyakran nem emlékezett rá, hogy az előző próbán mi történt, kinek honnan kellett érkeznie a színpadra.

Ezen a bizonyos napon már harmadszor változtatta meg az irányt, hogy a három királyok honnan fognak érkezni a kis Jézus bölcsőjéül szolgáló jászolhoz. Talán a fáradtság tette, vagy a túlfeszített idegállapot, de  a lány beviharzott a színpad közepére, s elvakulva a reflektoroktól hangosan kikelve tette szóvá, hogy jó lenne már, hogy ha 2 héttel a bemutató előtt tudnák, hogy azok a bizonyos királyok honnan a csodából érkeznek, mert már lassan mindenki tudathasadásos állapotban leledzik. Miután kiadta mérgét és kijjebb lépett a reflektorok fényéből, akkor látta, hogy a társulat tagjain kívül más közönség is akadt... egy sötétbarna szempár tulajdonosa vigyorgott rá kajánul. Kicsit elpirult, magasra emelte fejét és kiviharzott a teremből. Odakint barátnőjét kérdezte, hogy ki az az jóképű idegen a teremben. Kiderült, hogy a premierre segítséget hívtak a hangosításhoz, és most jött az illető, azaz a jóképű idegen felmérni a terepet és az elvárásokat megtudni.

A próba után fáradtan poroszkált mindenki kifelé az épületből. A ház előtt egy fehér kétajtós Ford állt, s mellette a jóképű idegen.

Felajánlotta, hogy ha valakinek szüksége van hazafelé fuvarra, akkor szívesen elviszi, s közben kereste a lánnyal a szemkontaktust. A társulat egyik lány tagja jelentkezett, hogy ő szívesen fogadná a fuvart, s közben majd levetkeztette a srácot a szemével. A jóképű idegen igent mondott, de szólt a lánynak, hogy jöjjön ő is. Mivel az albérlete kicsit messze volt a belvárostól, fáradt volt és már besötétedett, ezért úgy döntött, hogy mégis elfogadja a felajánlott fuvart.

A nyomulós lányt vitték először haza, annak nagy bánatára. Majd a város másik felébe vették az irányt. Kellemesen elbeszélgettek, sőt még a ház előtt ücsörögtek egy fél órát cseverészve hétköznapi dolgokról. Aztán a bemutatóig folytatódtak a próbák, a jóképű idegen nem bukkant fel, pedig mint kiderült két percnyire lakott a színtársulat próbatermétől.

Eljött a nagy nap, a bemutató napja. Pénteki nap volt, mindenki elkérezkedett a munkából, hogy időben ott legyen az öt órai kezdésre. Szerencsére az utolsó két hét alatt minden a helyére került, így az előadást hiba nélkül sikerült végigcsinálniuk. Családtagjaik odavoltak az örömtől és a büszkeségtől... már akinek ott voltak.. a lánynak csak az édesapja tudott ott lenni, mert az édesanyja egy baleset miatt otthon feküdt.

Az előadás után nagy fogadás volt, ahol mindenki ihatott-ehetett kedvére. A lány fél szemmel látta, hogy a jóképű idegen épp két fiatal csitrinek tette a szépet, ezért inkább a többiekkel cseverészett. A buli végén segített összepakolni a fogadás romjait, s aztán fáradtan hazaindult, szerencsére hétvége következett, utána még 2 munkanap és itt a Karácsony.

Az ünnepek gyorsan elteltek, újra belesimult mindenki a hétköznapokba, az új darab próbái elkezdődtek és a jóképű idegen feledésbe merült.

Január utolsó napja volt, épp vasárnapra esett, mikor a lány a barátnőjéhez indult babalátogatóba. A főtér közelében lévő buszmegállóban ácsorgott, várva a hétvégén ritkán járó buszt. Elmélázott, cikáztak a gondolatai, mikor hatalmas fékcsikorgásra eszmélt, s megállt előtte egy apró vörös Polski Fiat. Bekukkantott a vezetőülésre, ahonnan egy huncut barna szempár nézett vissza rá. A szempár pedig a jóképű idegenhez tartozott. 

A srác gyorsan letekerte az ablakot és megkérdezte, hogy elviheti-e...bárhová. Mivel a buszra még legalább húsz percet kellett várni, ezért elfogadta a kedves felajánlást. A kicsi autó csikorgó kerekekkel indult el a megállóból és  öt perc alatt a barátnőék háza elé röpítette. Többszöri nekifutásra sikerült elköszönniük, viszont a búcsúzás nem tűnt véglegesnek, mert mindkettőjük telefonjába új szám került. 

A lány még fel sem ért az emeletre, már érkezett az első sms. 

Az hogy a babalátogatáskor mi történt, az már a múlt homályába merül, de az biztos, hogy az sms-ezés egészen este tizenegyig, lefekvésig folytatódott. Majd másnap újabb üzenetek váltották egymás, majd egy rövid váratlan személyes látogatás a lány munkahelyén. A jóképű már nem idegen, azért ugrott be a lányhoz, hogy másnap estére randevúra hívja. S a lány igent mondott neki.

A randevú nagyon jól sikerült, de a folytatás már történelem....