2014. július 16., szerda

Könnyfakasztó metrózás

Csütörtök volt, azt hiszem, hazafelé utaztam a metrón, épp el voltam merülve a gondolataimban, mikor láttam felszállni egy lányt a közeli ajtónál. Bőszen pötyögött az okos telefonján. Elmélázva álldogáltam a helyemen, a nap történésein gondolkoztam, mikor félszemmel láttam, hogy elkezd lefelé görbülni a szája, majd az ajkai remegni kezdenek és hatalmas könnyek folynak végig fiatal korához méltó bájos pofiján. Továbbra is bőszen nyomkodta a telefonját, de a szituációból könnyen feltételeztem, hogy valami nagy drámáról van szó, hiszen az ember lánya nem fakad sírva csak úgy a tömött metró kocsiban.

Úgy alakult, hogy egy megállóban szálltunk le, s ugyanabban a buszmegállóban várakoztunk, így vettem a bátorságot és odaoldalaztam mellé. Már nem nyomkodta a telefont, de a könnyei továbbra is megállíthatatlanul csorogtak végig az arcán.

Nem bírom nézni a síró embereket, ezért úgy helyezkedtem, hogy a szemkontaktust fel tudjam vele venni, s a pillantásommal biztosítottam együttérzésemről.
Fél mosolyra húzta száját, ezért úgy gondoltam, hogy talán megszólíthatom.

 -   Szia! Dráma az éterben?
-    - Szia! Az, kidobott.
- Ne bánkódj, hidd el Ő többet veszített. Gondolj arra, hogy meg sem érdemelt, ha ennyire gyökér, hogy chaten szakít veled.
- De én akkor is szeretem.
- Tudom, hogy időbe telik, de hidd el, túl leszel rajta, s találsz olyat, aki megfelelőbb nála.
- De nekem Ő kell.
- Ha valóban Ő az igazi, akkor térden állva fog könyörögni a bocsánatodért. Ha meg nem az, akkor az Igazi  be fog hamarosan robbanni az életedbe és Ő csak egy múlandó emlék marad.
- De nem tudok nélküle élni.
- Hidd el, mindent túl lehet élni, csak akarni kell. Te egy kemény csajnak tűnsz, ezért ne add meg neki azt az örömet, hogy sírsz utána.
- De most sírnom kell.
     - Fiatal vagy, előtted az élet. Valahol vár rád az Igazi! Higgy nekem!


A lánynak mosolyra húzódott a szája, gyorsan elköszönt és leugrott a buszról a következő megállóban, de az ablakon keresztül visszaintegetett. A busz ablakából láttam, hogy már könnyek nélkül, emelt fejjel sétált el a közeli kis utcán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése