Artúr, a sünök réme

Épp csak hajnalodott még, mikor éles kutyaugatásra ébredtem. Ez nem a szokásos utcán elhaladó embert megugató vakkantás volt... hanem amolyan igazi csaholás, amit minden mástól meg lehet különböztetni.

Emlékeimben élt az otthoni kutyánk csaholása, amikor "fogott" valamit, a valami pedig általában egy tüskés hátú négylábú rovarevő volt. 

Próbáltam koordinálttá tenni mozgásomat és kivánszorogni, hogy felderítsem, mi az oka a zajongásnak, mert az egy dolog, hogy én nem tudok aludni, de valószínűleg a fél utcát is felverte Artúr kutya hangoskodása.

Mikor kiléptem az ajtón, akkor egy pillanatra elhallgatott, rám nézett fekete gomb szemeivel, majd ismét a kocsi alá vetette magát, majd újra előbújt, mintha mutatni akarná: Nézd, itt van a betolakodó!
A kezem ügyében lévő seprűvel bekotortam a kocsi alá, gondoltam, ha macska vagy valami más állat, akkor kiugrik, bár elég hihetetlen volt számomra, hogy az Artúr névre hallgató törpe vérengző fenevad mellett be mer merészkedni az udvarra. Próbálkozásom sikertelen volt, semmi nem ugrott ki, csak valami szilárd dologba ütközött az alkalmi fegyverem nyele, viszont semelyik irányba nem mozdult. Úgy ahogy voltam, hálóruhában négykézlábra ereszkedtem, hátha szemmel meglátom a hajnali csendháborítás okát. Sajnos nem lettem okosabb.
Nem volt mit tenni, a házban magamhoz vettem az autó kulcsát és félméternyit hátrébb tolattam, hogy a pirkadati világosságra kerüljön az a valami.
A valami azaz valaki egy közepes gumilabdányi tüskés gombóc volt, azaz egy felnőtt sündisznó összegömbölyödve. 
Először el nem tudtam képzelni, hogyan került a betonozott aljú kerítés belső oldalára, de utána eszembe jutott, hogy este tíz percre nyitva hagytam a kaput, amíg ifjú kutyám körberohant a környező frekventált helyeken, hogy egy éves felnőttsége tudatában vélt felsőbbrendűségének jeleit otthagyja. Szó mi szó, tíz percre őrizetlen maradt az eb rezidenciája, s ezt kihasználva tévedt be udvarunkra a sünkoma. 
Mivel az udvaron nem maradhatott, már csak a jószomszédi viszony megőrzése érdekében sem, gyorsan lapátra tessékeltem őkelmét és kiszállítottam a kerítés külső oldalára, hogy tovább tudjon menni és folytathassa a hajnali vadászatot.
Végre újra béke uralkodott az udvaron, így visszafeküdhettem aludni egy rövid időre, mivel reggel munkába kellett mennem.

Pár hét telt el, szabadságom első szombat éjszakája volt, hajnali négy órakor újra éles kutyaugatásra ébredtem. Kitámolyogtam, hogy megnézzem, mi a hangoskodás tárgya, bár az összetéveszthetetlen csaholás egyértelmű jele volt a tüskés vendégnek. Viszont előző este biztosan nem hagytam nyitva a kaput, így el sem tudtam képzelni, hogy kerülhetett az udvarra őméltósága. Volt megint autó alá kukucskálás, de nem láttam semmit, csak egy öklömnyi gombócot, amit Arti labdájának véltem. Viszont tacskószerű házőrzőm nem hagyott nyugton, jelezte, hogy ott igenis van valaki és kész. Ismét előkerült a seprű és némi kotorászás után egy öklömnyi tüskegombóc gurult ki az autó alól.  Vendégünk ezúttal egy kölyöksüni volt, aki a kis- és nagykapu közötti, Artúr által labdakidobálásra szívesen használt résen pont befért, s úgy gondolta, hogy neki ezt a helyet fel kell derítenie. Valószínűleg elfáradt az éjszakai sétában, megpihent az autó alatt, s hajnalban akart újra útnak indulni, viszont az én éber kutyám feltartóztatta.
Mivel újra el kellett hárítani a magas frekvencián keletkező zajt, ezért a süngyereket is feltessékeltem a lapátra és kivittem a kapu elé. Megnyugodva tértem vissza az ágyamba, hogy most végre aludhatok tovább.
Fél óra sem telt el, újabb csaholás. Gondolkoztam, csak nem lehet olyan balga a kis süni, hogy visszajön a fenevadam körletébe. Ismét feltápászkodtam, hogy megnézzem mi történt. Gyorsan kiderült, hogy a sünkölök túlesve a nagy megrázkódtatáson, útnak indult a füves részen, ahova házőrzőm még épp odalátott, s mint minden járókelőt, a négylábú tüskebökit is megugatta. Hogy megnyugtassam, társaságul szolgáltam neki addig, míg a hajnali kis vendégünk kutya-látótávolságon kívül nem került.
S végre mindketten, Artúr kutya és én végre visszafeküdhettünk aludni.