Úgy gondoltam, hogy bár életemben szinte
soha nem nyertem, talán most mégis szerencsém lehet.
Nem sokáig halasztgattam az ügyet, azonnal
regisztráltam a versenyre.
Napról napra figyeltem az eseményeket,
rábeszéltem a kollégáimat a regisztrációra, még a puzzle kirakásával is
próbálkoztam, de azt idő előtt feladtam, nem nagyon akartam VIP vendég lenni.
Utolsó héten az izgalom a tetőfokára
hágott, folyamatosan figyeltük a megjelölt oldalakon az új és újabb
információkat. Voltak kétségeink, talán átverés az egész, biztosan beépített
ember nyer. De mivel szeretjük kísérteni a szerencsét, ezért úgy döntöttünk,
mégis elmegyünk.
Reggel kis csapatunk megcsappant, páran
mégis úgy döntöttek, hogy inkább otthon maradnak. De mi kitartottunk, így
reggel útra keltünk páran, hogy a rendezvény helyszínén találkozzunk.
Időben indultam, hiszen fővárosunkban a
közlekedés majdhogynem kiszámíthatatlan. Úgy terveztem, hogy a helyszínhez
közeli metrómegálló parkolójában fogom hagyni az autómat, mert bár az előzetes
tájékoztatásban azt írták, hogy ingyenes a parkolás a helyszínen, de volt ez
már így sem, így inkább biztosra mentem. Aránylag korán érkeztem parkolásom
helyszínére, de már látható volt a piros és kék - ezek voltak a kért
megkülönböztető színek - pólóban vonuló emberek serege. Megjegyzem a helyszínen
nem volt olyan látványos ez a színkavalkád, mint ahogy a szervezők
gondolhatták.
Csodálkoztam, ha ilyen korán, a kezdés
előtt egy órával ilyen sokan jönnek, akkor mi lesz később... a honlap
szerint tizenkétezren regisztráltak. A versengés helyszínéhez közeledve egyre
több embert láttam, törtem is a fejem, hogy mennyit kell majd várni a
bejutásra. Talán nem kellett volna ilyen gondolatokkal terhelni a fejem, semmi
akadály nem volt a bejutásnál, bár a helyi biztonsági szolgálat emberei ott
álltak a kapuknál, de úgyszólván ügyet sem vetettek az embertömegre, hosszú tömött
sorokban áramolhattak be a részvevők a verseny központi standjaként megjelölt G
pavilonba.
Furcsa volt látni a hatalmas csarnokot
szinte kongva az ürességtől. Na persze nem volt üres, de a saját cégem
rendezvényeihez hasonlítottam, amikor is az egész terület be van építve.
A nagy csarnokban szinte elvesztek a
szponzorok pavilonjai, a VIP stand, az aránylag aprócska színpad és a hátsó
sarokban megbúvó rádiós kamion.
Természetesen ahogy az idő telt, gyűlt a
regisztráltak serege, egyre több ember lett a csarnokban, bár így sem töltötte
ki a nagy teret a pár ezer ember, akik a regisztráltak számát meg sem
közelítették.
A legnagyobb tömeg talán a rádiós
kamionnál gyülekezett, hiszen ők műsort is szolgáltattak. Teltek múltak a
percek, gyűlt a tömeg, mindenki lézengett össze-vissza, a butábbak, vagy akik
nem olvasták a versenyszabályzatot, kint bóklásztak, hátha meglátják, hová
dugják el a kulcsot, pedig egyértelműen le volt írva, a verseny indítása előtt
erre esélye sincs senkinek.
Elérkezett a kezdés időpontja, nagyjából időben, pár perc
csúszással, de megkezdődött a megnyitó. Vágó István és a verseny fő szponzora
nyitotta meg a rendezvényt és hosszú körmondatokban ecsetelte a verseny
lényegét. Mindenki unta, pedig, mint utólag kiderül nagy hiba volt nem
odafigyelni a szavakra, illetve a mögé érthető tartalmakra. Már mehetnékje volt
mindenkinek, startra készen fordultak a kijáratok felé. Aztán megszólalt a
verseny kezdetét jelentő kürtszó, s a tömeg kiáramlott a külső területre, hiszen
úgy szólt az előzetes instrukció, hogy a szabad területen kell majd megtalálni
a kulcsot.
Mivel én álmodtam egy helyet, hogy ott találom meg a kulcsot,
ezért rögtön abba az irányba vezetett az utam. Sajnos az a tereptárgy nem volt
ott megtalálható. Mivel láttam, hogy a szétszéledő keresők minden levél és
fűcsomó alá benéztek, sőt még a kukákba is bekukkantottak, ezért úgy láttam,
legjobb, ha megvárom az első segítő instrukciót.
Persze azt nem hagyhattam ki,
hogy odamenjek a kvízjátékok királyához, Vágó Istvánhoz, s megkérdezzem tőle,
nem-e az ő zsebében rejtőzik a kulcs. Tavaly egy hölgy táskájában rejtőzött a
megnyerhető autó kulcsa. Gondoltam, hátha poénból, illetve számítva arra, hogy
az emberek nem gondolnak az ismétlésre, ismét bepróbálkoznak ezzel a
lehetőséggel. Sajnos csalódnom kellett, bár Vágó úr felajánlotta a motozást.
Az új információra fél óráig kellett várni, már mindenki csak
lézengett, hiszen már minden lehetséges lyukba, résbe bekukkantottak helyenként
legalább tízen, vagy még többen.
Az éterbe belehasított a kültéri hangfalak lármája, gyorsan
kiderült, hogy mindenki tévúton jár, kulcsot kell keresni, de nem kézzelfogható
formájában, hanem átvitt értelmében, hiszen a kód egyben kulcs. S a résztvevők
rögtön nem egy keresés, hanem egy szabadulós játék fílingjét érezhették
magukénak.
A kód általában szám, mindenki próbált számokat keresni,
telefonszámokat.
Épp akkor nyomott az egyik hoszteszlány a kezembe egy főszervező
által készített szórólapot. Gyorsan átfutottam, van-e rajta szám. Az alján két
telefonszám volt láthat. Gondoltam, próba szerencse. Felhívtam a megadott
mobilszámot. Érkezett a válasz: a hívott számhoz előfizető nem tartozik. Szöget
is ütött a fejembe, hogy milyen balgák, rossz számot nyomtatnak a
szórólapjukra. Mivel migrén gyötörte agyam, így nem tudott előbújni logikus
gondolkodásom, hogy itt lehet a turpisság, s ezért tovább indultam keresni. Még
jó pár perc eltelt, mire bemondták, hogy megvan a győztes. Amit a tömeg
beszállingózott a csarnokba, bemutatták a nyertest és megmondták a megfejtést.
Ha a közelben lett volna egy fal, biztosan beleverem a kobakomat, hiszen két
hajszálnyira voltam attól, hogy én legyek a befutó. Hogy miért kettő? Egy
hajszál, ha megfordítom a számot és azt hívom, a másik hajszál pedig az, hogy
többen kitaláljuk a megfejtést és valaki gyorsabb.
Meg kell jegyeznem, életemben ilyen közel nem voltam a
győzelemhez.
Aztán újabb egy órát kellett várni a valódi eredményhirdetésre. A
tömeg elsősorban a szabadtéren lézengett, szívta magába a nyárvégi
napsugarakat, mert legalább jó idő lett erre a napra, mintha ezt is
megrendelték volna.
Az egy órás várakozás után, némi csúszással megtoldva végre
elkezdődött az eredményhirdetés.
A műsorvezető és a főszervező hosszan taglalta a verseny
szervezésének körülményeit. Felvonultak a színpadra a rendezvény fő szponzorai.
Akik felé egyébként minden elismerés, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben
egy budapesti ingatlannal megajándékozni valakit, nem túl könnyű vállalkozás.
Felmerül a kérdés, hogy miért éri meg nekik? Természetesen ebből
mindenki profitál, hiszen ez egy reklám számukra. Hiszen akik regisztráltak
erre a rendezvényre, azok szétnéztek ezeknek a cégeknek a honlapjain, már ha
van nekik, mert volt olyan, akinek nem találtunk ilyen felületét. Ha pedig
szétnézett valaki és tetszett, amit lát, akkor szükség esetén biztosan eszébe
fog jutni, hogy hm, volt az a cég, ott jókat láttam, akkor őket választom a
beszerzésre. Persze ehhez még hozzájárul, hogy elvileg minden regisztrált kap
majd kedvezményes kuponokat, amit persze szívesen kihasználnak az emberek.
Tehát hosszútávon megéri a cégeknek szponzorálni a rendezvényt.
A hosszú bevezető után, megkezdődött a tényleges eredményhirdetés,
újabb plusz ajándékokkal a nyertesnek, illetve a különdíjak sorsolására is sor
került. A hoppon maradt nagy többségnek nem volt őszinte a mosolya, mikor a
színpadra lépőket kellett megtapsolni.
A cirka fél óra alatt lezajló eredményhirdetés után a tömeg
oszlásnak indult, a nagy többsége keserű szájízzel távozott, becsapva érezték
magukat, hiszen ez nem kereső, hanem kódfejtő játék volt.
Összességében a rendezvény ötlete és szándéka dicséretre méltó,
csak a szervezési és kivitelezési dolgokban kell még kicsit fejleszteni. Talán
jövőre, a harmadik nekifutásra már kitudják a mostani hibákat küszöbölni és
valóban mosolyogva távozó arcokat lehet majd látni, mikor hazafelé indulnak az
emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése