Menekülés a csapdából

Pár hónapja tette ki a barátnője, nehezen viselte a szakítást. Úgy gondolta, hogy belesimulhat a gondoskodásra szoruló férfi szerepébe. De a barátnője ezt nem viselte el és inkább útilaput kötött a talpára. Utána még hosszú hetekig hívogatta, hátha van visszaút a számára nyugalmat nyújtó kapcsolatba. Sajnos nyár végére fel kellett dolgoznia, hogy már többé nem fogadja vissza őt a kedves.

Gondolta legjobb lesz a kutyaharapás szőrével elvét alkalmazva beújítani egy barátnőt. 

Többszöri próbálkozásra talált az egyik, kissé könnyűvérűek gyülekezetének minősített társkereső oldalon egy kedves lányt. Az ismerkedésük fóruma rossz óment jelentett, de ő nem figyelt a jelekre.

A rövid üzenetváltásokat személyes találkozás követte, s a találkozásból pedig kapcsolat lett.

A lány átlagos külsejű, kedves teremtés volt, s megadta neki a gondoskodás érzését. S talán egy kicsit többet, hiszen megismertette őt a  hittel. A lány kántorként dolgozott a kisváros templomában.

Az érzései elcsitultak a múltjával kapcsolatban és teljes hévvel belevetette magát az új kapcsolatba, már amennyire belevetheti magát egy vallásos nő partnereként.

A városban járva-kelve néha észrevette, hogy összesúgnak-búgnak a háta mögött az emberek, nem tulajdonított neki jelentőséget. Mindketten élték a mindennapokat, munka, tanulás, templom és a fennmaradó közös időben pedig séták és beszélgetések.

Talán a lány nyomására, talán a természet diktálta ősi ösztön hatására fél év után megkérte a lány kezét. 

Mivel ő maga nem volt vallásos, sőt a születése pillanatában fennálló politikai helyzet miatt még meg sem volt keresztelve, ezért a lányért még azt is bevállalta, hogy eljár hitoktatásra és az esküvő előtt engedi fejére csorgatni a keresztvizet.

Szépen haladtak az esküvő előkészületei, mindent pontról pontra megterveztek, megrendelték a meghívókat, a zenekart, a vendéglátás, megvették a ruhákat.  Egyre inkább közeledett az esküvő napja.

Voltak dolgok amik idegesítették, de továbbra sem tulajdonított nagy jelentőséget nekik. Például az egyik kollégája az egyik nap megkérdezte, hogy jól viselkedett-e a keresztény táborban a káplán. Nem is értette a kérdés okát. Persze tudta, hogy a jegyesének együtt kell dolgoznia  káplánnal, hiszen a tanulóéveit töltő kispap is a templomban és a parókián tevékenykedett.

 Már nem volt hátra egy hónap az esküvőig, mikor derült égből villámcsapásként érte a főbérlői bejelentése, mivel tudják, hogy megnősül és hamarosan elköltözik, ezért meghirdették a szobáját, s már akadt is jelentkező, viszont hamarabb kellene kiköltöznie, két héttel az esküvő előtt.

Tanácstalanul állt a helyzet előtt, hogy mitévő legyen, kihez forduljon. 

Mivel a lakóhelyükül szolgáló kisváros, üdülőváros és épp dübörgött a szezon, így nagy feladat állt előtte.

Miután eloszlott az első rémülete, úgy gondolta, hogy segítséget kér jövendőbeli családjától, hiszen tudta, hogy a jegyese családjának házában több üres szoba is árválkodik.

Legnagyobb meglepetésére hatalmas betonfalba ütközött. Jövendőbeli anyósa kijelentette, hogy szó nem lehet róla, mit szólnának az emberek... s mondta ezt a huszonegyedik században, mikor már lassan többen élnek házasságlevél nélkül, mint megesküdve. S mondta ezt egy olyan ember, aki a tíz parancsolat tanítása szerint él, és az Úr tanítása szerint segíteni kellene embertársain, s nem kitaszítani az utcára. 

Az egyetlen, aki fedelet ajánlott a feje fölé, maga a templom lelkipásztora volt. Persze ettől a megoldástól eléggé ódzkodott, így gőzerővel albérletkeresésbe kezdett.

Viszont a kialakult helyzet emészthetetlenné vált számára. Hiszen még a jövendőbelije sem állt ki mellette, csak sűrűn bólogatott az anyja oldalán. Már nem volt kivel megbeszélni és rendezni az egyre elmérgesedő kapcsolatot, így jobbnak látta, ha felbontja az eljegyzést. Bár törekedett arra, hogy mégis meg tudják beszélni a dolgokat, de a lányt hét lakat alatt őrizték a szülei.

A kisvárosban futótűzként terjedt el a hír. A hozzá közelebb állók őt sajnálták, sőt többen megerősítették, hogy jól döntött. A másik fél ismerősei csak megvetéssel néztek rá és köszönésre sem méltatták.

Aztán egyre inkább kezdték sugdosni a fülébe a pletykákat, hogy az egész város rajta nevetett, hogy jól behúzzák a csőbe ezzel a házassággal, meg hogy a kedves talán még kedvesebb a káplánnal, mint vele. Sokat gondolkozott rajta, hogy minden pletykának van alapja, de azért próbálta volt menyasszonya tisztaságát megőrizni emlékeiben.

Annyival zárta le magában az ügyet, hogy valami titok övezi azt a családot, és talán jobb is, hogy kimaradt belőle.

Időközben talált új lakóhelyet, s nekikezdett újrakonfigurálni az életét....